BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy profitot könyvelhet el a Ryanair

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
66 százalékkal nagyobb nyereséget könyvelhetett el a Ryanair a tavalyihoz képest, növelte utasainak számát mintegy 11 százalékkal, valamint javult a férőhely-kihasználtság is. Ez jórészt a csökkenő üzemanyagköltségeknek köszönhető – olvasható a mai reggeli közleményében.

Az elmúlt egy évben a fapados légitársaság igyekezett javítani a profilján, és nagyobb figyelmet fordítani utasai elégedettségére.

Így fejlesztette a szolgáltatásait, csökkentette viteldíjait, illetve egyre több helyen a főreptereket használja a regionális repülőterek helyett.

Utasbarát intézkedéseit látványos siker koronázta, ugyanis a várt 4 százalékos növekedés helyett 11 százalékkal több utast szállított, mint tavaly, így már 90 millióan választották a Ryanairt az elmúlt egy évben.
Ez összesen 66 százalékos bevételnövekedést eredményezett az előző év azonos időszakához képest.

Még a január-márciusi periódust is sikerült 20 százalékos profitnövekedéssel zárnia a Ryanairnek, pedig a téli hónapok általában gyengébbek a légitársaságok esetében.

Az egész szektornak kedvezett az olajárcsökkenés

A menedzsment szerint további 10 százalékkal növekedhet az utasforgalom, és szeptemberrel bezárólag a foglalások 4 százalékos javulást mutatnak a tavalyihoz képest. És míg a következő félévben a jegyárak még valószínűleg stagnálnak, az év második felére viszont már csökkenni fognak, az olcsóbb olajnak és a csökkenő repülőgép-kezelési költségeknek köszönhetően.

Így 10 százalékos profittal számolhat a légitársaság, a folyó pénzügyi évre 940 és 970 millió euró közötti nettó eredményt jósol a menedzsment.

A negyedéves számoknak örülnek a befektetők is, a Ryanair részvényei 3,8 százalékos pluszba ugrottak a délelőtt folyamán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.