Továbbra is a fertőzöttebb ágazatok között az építőipar
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVÁLLALKOZÁSOK Csaknem 600 cég szűnt meg Magyarországon áprilisban az építőiparban, miközben mindössze 250 új alakult: ilyen mértékű leépülésre sohasem volt példa, még akkor sem, amikor a lánctartozások és a gazdasági válság egyszerre szedte áldozatait az ágazatban – közölte lapunkkal az Opten céginformációs szolgáltató.
– Az adatok egyrészt az évek óta tartó konszolidációból, másrészt a versenyszektor megrendeléseinek hiányából eredeztethetők – nyilatkozta Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint arról van szó, hogy a tulajdonosi szerkezet rendkívül szétaprózott ebben a tőkeigényes ágazatban. A szűkös likviditás és az eladósodottság már a válság előtt is lánctartozásokhoz vezetett, sok vállalkozás tetszhalott állapotba került, de a hatóságok és a tulajdonosok csak az elmúlt egy évben kezdték meg a romok eltakarítását – ennek az eredménye a megszűnések mostani fellendülése.
Az Opten szerint viszont továbbra is komoly probléma, hogy az ágazat beruházásaiban a központi költségvetésből származó források dominálnak. Az infrastrukturális beruházások mellett elenyésző a lakóingatlan-fejlesztés, továbbá az új szerződések állománya és a teljes szerződésállomány is csökkenőben van. Így a trend azt mutatja, hogy a 2014-ben felfutó állami megrendelések ugyan még húzzák az ágazatot, de a kifutó beruházásokat sem központi oldalról, sem versenypiaci oldalról nem képesek pótolni az új megrendelések. Az építőipari kilátások ezért – a trendet nézve – nem túl kedvezőek, ezen a helyzeten pedig csak az ingatlanpiac és a banki hitelezés felfutása segíthet.


