Cégvilág

Akár 4 milliárdba is kerülhet az erdélyi kórház a magyar államnak

A tervek szerint 5,5 milliárd forintba kerülhet az a kórház, amely magyarországi támogatással épülhet meg Erdélyben és amelyet a református egyház működtetne - írta ma a maszol.ro erdélyi magyar hírportál.

A portálnak Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilatkozott, aki elmondta, hogy nem új keletű kezdeményezésről van szó. Emlékeztetett, hogy már 2010-ben püspöki beiktató beszédében is szorgalmazta egy ilyen egészségügyi intézmény létrehozását - adtolvasható a maszol.ro oldalán.

Kifejtette: az egyházkerület a helyi orvostársadalommal, az egyházügyi államtitkárság szakértőivel is konzultált, majd kidolgozta a kórház megvalósíthatósági tanulmányát és elkészült az intézmény látványterve. Időközben megvásároltak egy 3,5 hektáros telket is Nagyvárad határában, a Szatmárnémeti felé vezető országúton.
   
A püspök elmondta, azért kérték a magyar állam támogatását, mert az egyház anyagi lehetőségei korlátozottak. Közölte: június 1-jén fogadta az egyházkerület képviselőit Zombor Gábor egészségügyért felelős magyar államtitkár, akinek átadták a látványtervet és a megvalósíthatósági tanulmány kivonatát.

Mint ahogy arról a maszol.ro beszámolt, az államtitkártól azt az ígéretet kapták - magyarázta a püspök -, hogy szakembereik tanulmányozzák a dokumentumokat és megvizsgálják a kórház felépítésének magyarországi és romániai jogi hátterét.
   
A püspök hozzátette: számításaik szerint az intézmény megépítése 3,5-4 milliárd forintba kerülne, ezt az összeget a magyar állam biztosítaná. A kórház felszereléséhez további 1,5 milliárd forintra lenne szükség, ezt a pénzt az amerikai és kanadai testvéregyházak támogatásából teremtenék elő.
   
Zombor Gábor a Magyar Nemzetnek a múlt héten elmondta, hogy a kormány tervei szerint intenzív és sürgősségi osztállyal rendelkező magyar kórház épülhet Erdélyben a romániai magyarok ellátása érdekében.

 

Erdély Zombor Gábor kórház
Kapcsolódó cikkek