Cégvilág

Brókerbotrány: lassan halad a kártalanítás

Időpont-egyeztetésre várnak a Buda-Cash egyre türelmetlenebb ügyfelei, hogy megkaphassák végre az értékpapírjaikat – már ha azok egyáltalán megvannak. A teljes kártalanítás még hónapokig húzódhat.

A Quaestor-kötvényeseknek valószínűleg már júliusban elkezdik kifizetni a kártalanítást, a Buda-Cash, a Hungária Értékpapír és a Quaestor nem kötvényes kliensei azonban még mindig nem tudják, mikor kapják meg a pénzüket. Egyvalami biztos csak, ha hiányzik az értékpapírjaikból, ők legfeljebb 20 ezer eurós kártalanításra számíthatnak, szemben a Quaestor-kötvényesekkel, akiket 30 millió forintig fizetnek ki.

A február 24-én felfüggesztett Buda-Cashnél az értékpapírszámlákra vonatkozó vagyonzárat a Nemzeti Nyomozó Iroda május végén feloldotta, és a felszámoló arról tájékoztatta az ügyfeleket, hogy elkezdte a vagyon kiadását. Ehhez személyesen kell felkeresni a brókercég budai székházát, az időpontot telefonon egyeztetik az ügyféllel. Almásfüzitőn is várnak az egyeztetésre, hiszen a településnek 700 millió forintnyi értékpapírja ragadt a brókercégben, eddig viszont csak annyit tudtak meg, hogy iktatták az igényüket. „A felszámoló azt üzente, legyünk türelemmel” – mondja Karánsebesy Lukács polgármester.

A Buda-Cash károsultak Facebook-oldalát látogatók között volt már olyan, akit be is hívtak a jövő hétre a Norbi Update-részvényekkel kapcsolatban egyeztetésre, de a többség nem tudja, mikor juthat hozzá az értékpapírjaihoz. Ha érdeklődnek, általában csak egy, a türelmüket kérő sablonlevelet kapnak a Pénzügyi Stabilitási és Felszámolási Nonprofit Kft.-től, amelyben arra hivatkoznak, a nagyszámú hitelezői igény miatt a kérelmek feldolgozása hetekig tarthat. A Buda-Cash-ügyfelek pedig mérgesek. A brókercégnek Matolcsy György jegybankelnök egyik levele szerint 13 ezer ügyfele lehet, miközben a Quaestor-kötvényesek 32 ezren vannak, az ő igényeiket a jelek szerint mégis gyorsan fel tudják dolgozni. Az érintettek egy petíciót is fogalmaznak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára, amelyben egyebek között azt követelik, hogy a jegybank és a felszámoló hagyja abba az időhúzást, és fizesse ki végre a magánvagyonokat.

A Quaestornál is türelmet kérnek. A nem kötvényes hitelezői számára az igények benyújtási határideje június 1-je volt, a felszámoló pedig közleménye szerint másnap meg is kezdte ezek feldolgozását. Az érintetteket postán értesítik majd az elbírálás eredményéről, az értékpapírok és készpénz kiadását pedig a Buda-Cashhez hasonlóan ezúttal is csak személyes azonosítás után tehetik majd meg. A Hungária Értékpapírnál is hasonló a helyzet. A hitelezői igényeket június 1-jéig lehetett benyújtani, a felszámoló jelenleg ezek feldolgozását végzi, ha elkészül, akkor dönt majd arról, hogyan fizeti ki az értékpapírszámlával rendelkezőket.

A folyamat hetekig-hónapokig is húzódhat, és amíg be nem fejeződik, a Befektetővédelmi Alap (Beva) sem tud lépni. A Beva kártalanítási kötelezettsége ugyanis a kiadható vagyontól függ, meg kell várnia, hogy a felszámoló mennyi értékpapírt és készpénzt tudott kifizetni az ügyfeleknek, és mennyi a hiány, az alap ugyanis csak a hiányzó vagyon után fizet kártalanítást. Akinek eltűnt a pénze a brókercégekben, lehet, hogy ismét hónapokig várakozhat, a Bevának ugyanis az igények elbírálására 90 napja van.

Továbbra is felfüggesztve

Két alapkezelőt érintett komolyabban a brókercégek csődje, bár maguk a cégek működnek, a befektetési alapjaik forgalmazását fel kellett függeszteni, mivel a fő forgalmazójuk működési engedélyét visszavonták. Az alapkezelőknek ezért új forgalmazót kell találniuk.

A Quaestor Alapkezelő eddig a honlapja szerint nem szerződött új fő forgalmazóval. A cég legutóbb június elején tájékoztatta a befektetőket arról, hogy az alapok forgalmazásának felfüggesztését a jegybank október 8-ig meghosszabbította. A korábban a Buda-Cashsel együttműködő Access Alapkezelő viszont megállapodott az Equilorral, így az ügyfelei – ha a felszámolóval sikerült egyeztetniük – az Equilornál vezetett számlára transzferáltathatják majd a befektetési jegyeiket.

A Quaestor Alapkezelő eddig a honlapja szerint nem szerződött új fő forgalmazóval. A cég legutóbb június elején tájékoztatta a befektetőket arról, hogy az alapok forgalmazásának felfüggesztését a jegybank október 8-ig meghosszabbította. A korábban a Buda-Cashsel együttműködő Access Alapkezelő viszont megállapodott az Equilorral, így az ügyfelei – ha a felszámolóval sikerült egyeztetniük – az Equilornál vezetett számlára transzferáltathatják majd a befektetési jegyeiket. -->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek