Nem csak magyar gond az elvándorlás

Szinte mindenki ugyanazokkal a korlátokkal küzdött az elmúlt évtizedekben és küzd most is az egészségügyben – mondta Zombor Gábor, egészségügyért felelős államtitkár a Világgazdaság „Egészségügy: együtt és/vagy külön?” című konferenciáján. A pozitívumok ellenére az Európai Unióban a GDP-arányos egészségügyi költésünk még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik, ahogyan az ágazatban dolgozók bére is a legrosszabbak közt van.

A problémák annak ellenére folyamatosan fennállnak – és a feszültségek nagyok –, hogy az egészségügyi ráfordítás folyamatosan emelkedik. A gyógyító-megelőző kasszában százmilliárdokkal több pénz van, mint 2010-ben volt, de még 200-300 milliárd kellene, hogy olyan legyen, ami nem okozna ellátási gondokat és bérfeszültséget – mondta Zombor Gábor. A magyar egészségügy szerinte 25 éve csapdában van, miután politikai szempontok és politikai érdekek mentén történtek az egészségügy átalakítási kezdeményezései is.

Szerinte annak is igaza van, aki forráshiányról beszél, és annak is, aki azt mondja, hogy jóval több pénzt költ a kormány az egészségügyre. „Igaza van a kormánynak abban, hogy egy válsághelyzetben, mint ami 2008-2009-ben volt, erőn felül próbált forrásokat juttatni a rendszerbe az elmúlt években, de igazuk van azoknak is, akik szerint ez nem elég” – hangsúlyozta. Szerinte igazuk van az egészségügyben dolgozóknak is, akik szerint a munkaszervezés és a munkakörülmények nem javultak érzékelhetően.

Zombor Gábor hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb a nyomás az egészségügyi rendszer fenntartásával kapcsolatban. Az államtitkár úgy vélte, nehezíti a helyzetet az is, hogy nemzetközi szinten is elismert képzés, felsőoktatás van az egészségügyben, és ezért rendkívül kapósak a magyar orvosok és ápolók külföldön. A versenyfutásban pedig hendikeppel indul az ország, miután a nyugat-európai bérekkel és munkakörülményekkel kell versenyeznünk – húzta alá. Rámutatott, hogy a bérek az egészségügyben nem érik el a magyar átlagjövedelmet.

Szerinte azonban a probléma nem magyar specialitás. A csehek is az orvoselvándorlással küzdenek, és nincs ötletük, hogyan lehetne ezt megállítani. Romániában már-már tragikussá válik a helyzet, mert a magyarok lakta területeken magyarul beszélő orvos is alig van. Lengyelországban és a balti államokban is hasonló a helyzet, ezért valamiféle közös fellépésre lenne szükség a visegrádi országokban – vélte. „A probléma nem egyedi és súlyos” – mondta Zombor.

„Érdemes lenne kiszabadulni a politikai csapdából. Egy politikai konszenzusra lenne szükség, hogy az egészségügyi ellátórendszert milyen formában szeretnénk fenntartani, és tisztázni kellene a magánszférával kapcsolatos együttműködést” – fejtette ki. Mindenki tudja, mit kellene tenni, de ennek olyan politikai kockázatai vannak – akár más források bevonásával kapcsolatban, akár a magánszféra beengedésével –, ami megfogja a rendszert, és állandó önbecsapási állapotban vagyunk – emelte ki Zombor. Szerinte a jelenlegi rendszerhez képest kevés forrás van az egészségügyben.

Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánklinika operatív igazgatója szerint a tízéves gyakorlattal rendelkező szakorvos 1,4 millió forintos nettó bérigénnyel jelentkezik, és ezért a bérért hajlandó belépni a magánkórházba. Ha ezt nem kapja meg, akkor elmegy az országból. Egy fiatal szakorvos 500 ezer forint nettót kér, az ápolók 180-190 ezer forintot szakképzettség nélkül, a szakképzettek 200-250 ezerről beszélnek. „Az állami kórházakban is vannak ilyen jövedelmek” – válaszolta Zombor. Egy aneszteziológus 1 millió forint alatt nem megy el dolgozni állami kórházba sem, egy műtét során azonban az ott lévők között akár tízszeres jövedelmi különbség is lehet. Hozzátette, van olyan kórház Magyarországon, ahol kettő nyugdíjas orvos dolgozik foglalkoztatottként. Van, ahol 900 ezer forint az átlagjövedelem (ez nem az alkalmazottaké, hanem a szakemberhiány miatt kényszerűségből bevont közreműködőké), és 1 milliárd forint bevételre termelt 500 millió adósságot a kórház.

-->