Rekordévet zárt a hazai Bosch csoport
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTavaly közel ezer új munkahelyet hozott létre a németországi Robert Bosch ipari csoport Magyarországon, idén pedig egyedül új diplomásból 700-ra van szüksége a társaság múlt évi eredményeiről tartott tegnapi tájékoztatón elhangzottak szerint. Háromszáz diplomást már májusig felvettek, de még sok műszaki szakemberre van szükség például az észak-magyarországi gyárakban, valamint Budapesten is – itt főleg logisztikusokra –, ahol a jövő évre várható a telephely legújabb bővítése.
A csoport jelenleg 10,5 ezer főt foglalkoztat tíz magyarországi gyárában, amelyek tavaly együttvéve 15 százalékkal rekord nagyságúra, 825 milliárd forintra növelték az árbevételüket. Ez a magyar GDP közel három százaléka. A bevétel bő 10 százalékát költötték kutatásra és fejlesztésre.
Az eredményadatokra vonatkozó kérdésünkre a csoport magyarországi vezetője, Javier Gonzalez Pareja csak annyit válaszolt, hogy a mutató minden vállalatnál pozitív volt. Torma Krisztina gazdasági vezető hozzátette, hogy mivel a magyarországi vállalatok főleg az anyavállalatnak dolgoznak, eredményüket a transzferárak határozzák meg. A Bosch vállalatok teljesítik a hazai és az uniós jogszabályokban erre az esetre előírt elvárásokat, de a számaikat nem konszolidálják.
A Bosch csoport cégeiből négynek a leadott beszámolójából kiderül, hogy e vállalatokból nem vett ki osztalékot a tulajdonos. A 190 milliárd forint árbevételű miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. adózott eredménye például közel 2,9 milliárd forint volt, a szintén miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft-é 760 millió eurós forgalom mellett 2,6 millió euró. A Hatvanban működő Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft. 1,3 milliárd eurós forgalmat és 26,5 millió eurós adózott eredményt ért el, a budapesti Robert Bosch Kereskedelmi Kft-nek pedig 15 milliárd forintos forgalom mellett 2,3 milliárdos adózott eredményre tett szert.
Javier Gonzalez Pareja az idén a hazai csoport további öt százalékos növekedését várja.


