PÁLYÁZAT Az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. csalódottan fogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elutasítását, és bízik abban, hogy a minisztérium újragondolja döntését – áll a három vállalat tegnapi közös, lapunkhoz eljuttatott közleményében. A három vállalat értetlenül áll az előtt, hogy a Nemzeti Fejlesztés Minisztérium kevesebb mint 24 óra alatt utasította vissza a szerdán beadott ajánlatukat. A vállalatok nem értenek egyet az eljárásra vonatkozó érvekkel, amelyeket a minisztérium az elutasítás indokaiként nevezett meg. A három szervezet bízott benne, hogy ajánlatukat diszkriminációmentesen mérlegelik, valamint megfelelően, kellő figyelemmel és érdemben bírálják el, továbbá a részleteket illetően lehetőségük lesz tárgyalásokat folytatni.
A vállalatok évi 6 milliárd forintig terjedő koncessziós díjat ajánlottak fel az állami költségvetésnek, és az általuk működtetett ellátóval 500 munkahely létrehozását helyezték kilátásba az ajánlathoz csatlakozó piaci szereplők jelenlegi foglalkoztatottjai számára, amelyet változatlanul fenntartanak – áll a közleményben. Az ajánlat valós számításokon alapszik, átgondolt és gazdaságilag megalapozott, amely mellett a cégek kitartanak, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszának átgondolását kérik.
A vállalatok továbbra is nyitottak arra, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek egy hosszú távon fenntartható és működőképes piaci modell létrehozásának érdekében, és bíznak az NFM együttműködésében. A kormányzat ugyanis ezzel szolgálná leginkább a magyar állam, a hazai adófizetők, a munkavállalók és a kiskereskedők érdekeit is egyaránt – fogalmaz a közlemény. A napokban hozott döntés értelmében 2015. november 1-jétől a koncesszióra jogosult BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciuma végzi az egész ország területén a dohány-kiskereskedők ellátását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.