BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégek éltetik a tabletpiacot

Egyre inkább csak az üzleti felhasználókra számíthatnak a táblagépeket gyártó vállalkozások, a Forrester Research elemzése szerint ugyanis a lakossági fogyasztók körében csökken a kereslet az ilyen eszközök iránt. Az idén 218 millió tabletet adhatnak el világszerte, míg 2018-ban 250 millió körül alakulhat az értékesítés.

Várhatóan 218 millió tabletet adnak el idén világszerte a Forrester Research előrejelzése szerint, ez mindössze hatszázalékos bővülést jelent a múlt évhez képest. Rossz hír a gyártók számára, hogy ennél gyorsabb fejlődést a következő években sem várhatnak, a társaság által vizsgált időszak végén, 2018-ban várhatóan 250 milliót tudnak majd értékesíteni.

Ez egyben azt jelenti, hogy a táblagépek virágkora mindössze három évig tartott, hiszen az első, 2010-ben megjelent modellek után gyorsan felfutó kereslet és forgalom a múlt évben már alig érződött. Az érdeklődés csökkenésében a szakértők szerint több tényező is szerepet játszik, így például a lakossági piac telítődése.

A Forrester Research adatai szerint a múlt év végén már 467 millió tablet volt a felhasználók kezében. A használatban lévő eszközök száma is jól jelzi az egyik okot, ami miatt jelentősen veszített fejlődési üteméből a táblagépek piaca. A fogyasztók ugyanis az első készülékek lecserélésekor már komolyabb, nagyobb tudású és hosszabb élettartamú eszközöket szereznek be, vagyis alaposan megnőtt az életciklus. Az év végére várhatóan 580 millió, 2017-re 744 millió, míg 2018 végére 781 millió táblagép lesz a felhasználóknál.

Az is egyértelmű, hogy az androidos tableteknél tapasztalható elképesztő árverseny – a nemzetközi piacokon 50 dollár körüli árszinten lehetett megvenni a belépő szintű eszközöket, míg itthon 15 ezer forint körül volt az áruk – sem kedvezett a további innovációnak. Az alacsony árrés ugyanis nem igazán hatott ösztönzően a gyártókra, így a nagy újítások elmaradtak, és inkább csak az okostelefonoknál bevezetett újdonságok közül vettek át néhányat.

Emellett komoly kihívóik is akadtak a táblagépeknek, az úgynevezett phabletek, amelyek az 5,5 és 7 hüvelyk közötti kijelzőmérettel készült telefonok. A nagy gyártók közül szinte mindegyik – Apple, Samsung, Huawei – rendelkezik már ebbe a kategóriába tartozó eszközzel, amely különösen az ázsiai fogyasztók körében aratott nagy sikert. A Samsung múlt ősszel bemutatott Galaxy Note 4-ese például 4,5 millió darabos eladást produkált, mindössze három hónap alatt. De hatalmas volt a kereslet az Apple iPhone 6+-ra is, ami nagy szerepet játszott az almás logójú cég rekordnyereséget hozó tavalyi utolsó negyedévének eredményeiben. A Forrester Research felmérése szerint az informatikai területen dolgozók 41 százaléka jelezte, hogy az elsődlegesen használt okostelefonja 5 hüvelykes vagy annál nagyobb kijelzővel készült.

Bár az egyéni felhasználók körében a hosszabb életciklus és a jó alternatívát jelentő riválisok csökkentették a táblagépek iránti érdeklődést, a kutatócég elemzése alapján a gyártók abban bízhatnak, hogy egy viszonylag új közegben tudnak majd hódítani. A Forrester kutatása során megkérdezett vállalkozásoknak közel egyharmada válaszolta azt, hogy szerepel a terveiben tabletekkel ellátni a munkatársait. Más kérdés, hogy milyen operációs rendszert használó készülékek lehetnek a befutók. Hasonlóan a lakossági piachoz, az üzleti környezetben is a Windows a legelterjedtebb operációs rendszer. Ráadásul a Microsoft új megoldásánál, a Windows 10-nél már azt ígéri, hogy olyan alkalmazást hoztak létre, ami egyformán használható a PC-ken, az okostelefonokon és a táblagépeken. Ezek alapján nem okozna nagy meglepetést, ha előretörnének a windowsos készülékek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.