Több mint egymillió gyártott motorral és 84 ezer autóval eddigi legnagyobb termelési volumenét érte el az idei első fél évben az Audi Hungaria Motor Kft. A motorgyár már tavaly is ezen a szinten termelt, az idei adat már csak hajszálnyi, 1289-es többletet mutat.

Mintegy 817 ezer négy- és öthengeres Otto és dízelmotort, 228 ezer hathengeres és több mint 22 ezer nyolc- és tízhengeres motort gyártottak, amelyeket a Volkswagen konszern több mint 30 telephelyére szállítottak. Összesen 84 888 autó gördült le a gyártósorról az első hat hónapban, ami 18 284-gyel volt több, mint egy éve. Audi TT Cupéból 6458-cal, TT Roadsterből 2171-gyel, A3 Limousine-ból 8122-vel, A3 Cabriolet-ból pedig 1497-tel gyártottak többet.

A magyar leánycég árbevétele az első hat hónapban 4,147 milliárd euró volt, ami 435 millió euróval nagyobb az előző évinél. Az év első felében 235 millió eurót fektettek be a motorfejlesztésbe. A dolgozók létszáma 5,3 százalékkal, 11 342-re nőtt.

Szijjártó Péter éppen a leányvállalat adatainak közzététele napján tárgyalt Ingolstadtban, az anyacég központjában az Audi AG elnökével, Rupert Stadlerrel. A külgazdasági és külügyminiszter a megbeszélés után azt mondta: egy sor új fejlesztés és beruházás révén tovább erősödik Magyarország és az Audi szövetsége, a magyarországi autóipar legjelentősebb szereplője tovább mélyíti együttműködését a győri Széchenyi István Egyetemmel, és ennek révén egy egészen „új dimenziót” jelentő, regionális kisugárzású kutatás-fejlesztési és mérnökképzési központ jön létre Győrben. A győri Audi-üzemben is indul fejlesztés, amely a károsanyag-kibocsátás csökkentését célozza, és a hasznosítására épül. Folyamatban vannak a tárgyalások az üzem gyártókapacitásának bővítéséről is. Erről remélhetőleg már az idén ősszel „lesznek jó híreink” – mondta Szijjártó.

Az Audi AG 902 389 autót készített az első fél évben, ez 33 ezerrel több, mint egy éve. A konszern bevétele 11,6 százalékkal, 29,784 milliárd euróra nőtt. Az adózás előtti eredmény 3,150 milliárd euró volt, 48 millió euróval magasabb, mint 2014 azonos időszakában. Adózás utáni nyeresége 2,429 milliárd euró volt, 106 millió euróval több az előző évinél.