Cégvilág

Továbbra is a járműgyártás az ipar motorja

2015 májusában az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az ipar növekedési motorja továbbra is a járműgyártás volt. A munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett, mivel idén májusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2014 májusában. A termelés az év első öt hónapjában 6,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2015. májusban:

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,2 százalékkal mérséklődött. Az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (Az első becslésben közölt májusi adathoz képest a második becslés adata nem változott.)

Az ipari 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének több mint felét képviselő két alág közül a 37 százalékkal részesedő járműgyártás kivitele 8,6 százalékkal emelkedett.

A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export 14 százalékát számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 0,2 százalékkal mérséklődtek. Az ipar belföldi eladásai 5,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, ezen belül a feldolgozóipar belföldi értékesítése gyakorlatilag stagnált (-0,1 százalék) - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül a feldolgozóipar termelése 2,1, a csekély súlyú bányászaté 1,6 százalékkal emelkedett 2014 májusához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 1,8 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül ötben nőtt, egyben stagnált a termelés. A többi alágban 0,2 és 11 százalék közötti volumencsökkenést mértünk az előző év azonos hónapjához képest.

A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelésből 30 százalékkal részesülő járműgyártás kibocsátása 9,5 százalékkal nőtt. A kiemelkedő teljesítmény az iparág rendelésmutatóiban is tükröződik.

A második legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelés 11 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az iparág két domináns szakágazatából a kisebbik, a híradás-technikai berendezés gyártása jelentősen, 13 százalékkal csökkent, míg a nagyobbik, az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása kimagaslóan, 14 százalékkal bővült.

A feldolgozóipari rangsorban harmadik alág, a feldolgozóipari termelés több mint egytizedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,5 százalékkal mérséklődött, elsősorban az összes értékesítésből több mint 60 százalékot képviselő hazai eladások csökkenése miatt. Az alág 11 alágazatából háromban 2,1 és 6,1százalék közötti volumenbővülést, a többiben visszaesést regisztráltunk. A legnagyobb (az alág termelésének egynegyedét kitevő) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 2,9 százalékkal csökkent.

Folytatva a növekedési trendet, a közepes súlyú gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 10 százalékkal bővült, mind a hazai, mind a külpiaci eladások kedvező alakulása következtében.

A szintén közepes súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásában az idén – egy hónap kivételével – csökkenést mértünk, májusban a kibocsátás 4,0 százalékkal alacsonyabb volt a 2014 májusinál.
Az alágak közül a legnagyobb mértékben (11 százalékkal) a gép, gépi berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól. Az alág szakágazatainak döntő többségében visszaesett a kibocsátás.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 13 százalékkal emelkedett 2014 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 7,9, az új exportrendelések 13 százalékkal nőttek.

Az összes rendelésállomány volumene 13 százalékkal meghaladta a 2014. májusit. 2015 január–májusában az előző év azonos időszakához képest:
Az ipari termelés 6,3 százalékkal emelkedett. Az összes értékesítés több mint hattizedét adó külpiaci eladások volumene 8,8, a közel négytizedét adó hazai értékesítésé 3,1 százalékkal nőtt.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 3,5 százalékos bővülése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,0 százalékos létszámnövekedés mellett következett be. Magyarország területi egységei közül az ipari termelés minden régióban nőtt. A legnagyobb mértékű volumenbővülés Dél-Alföldön (14 százalék) volt, a többi régióban 1,6 és 9,7 százalék között emelkedett az ipari kibocsátás - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal .

ipari termelés volumene ipar
Kapcsolódó cikkek