BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor tüzetesen elmagyarázta, hogyan lesz olcsóbb a kenyér a budapesti békecsúcs miatt: "Nézzük hát, hogyan is?"

A háború lezárása felpörgetheti a magyar gazdaságot a miniszterelnök szerint. Már a budapesti békecsúcs híre is az olajárak esését és a forint erősödését hozta magával.

A balos elemzőknek és politikusoknak szúrt oda Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök a közelgő budapesti békecsúcs előtt, hiszen ma már kevés érv maradt a háború folytatása mellett.

ORBÁN Viktor
Fotó: Fischer Zoltán

Orbán Viktor levezette, hogyan segíti a magyar gazdaságot a béke

A kormányfő szerint a kákán is csomót keresők számára már csak egy állítás maradt, ami így szól:

Szép dolog, hogy Trump és Putyin Budapesten találkozik, de hogy lesz ettől olcsóbb a kenyér?

Orbán Viktor ezért részletesen levezette, hogy az ukrajnai béke hogyan segítheti a magyar gazdaságot. A miniszterelnök először arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz–ukrán háború első három évében Magyarország 9100 milliárd forintot bukott, ami családonként több mint 2 millió forintot jelent. Ugyanis drágult az energia és a gáz ára, kilőtt az infláció és még a szankciókon is buktunk, mert kevesebbet tudtunk kereskedni, miközben megugrott az állampapírok kamata, drágább lett az ország finanszírozása.

A  kormányfő szerint, ha sikerül véget vetni a háborúnak, akkor a fentiek megszűnnek, így végre fellélegezhet a magyar gazdaság, és visszatérhet a háború előtti növekedés.

Mindenki többet fog keresni, és még a kenyér is olcsóbb lesz.

– ígérte Orbán Viktor, aki szerint Magyarországnak alapvető érdeke a budapesti békecsúcs sikere, amiért mindent meg kell tenni. 

A budapesti békecsúcs kérdésében a piacok egyetértenek Orbán Viktorral

A Trump–Putyin-találkozó hírét mindenesetre a piacok is pozitívan fogadták , a bejelentésre esett az olaj ára, miközben a forint is erősödni tudott mind a dollárral, mind az euróval szemben, de a 10 éves magyar államkötvény hozama is május óta nem látott mélypont közelében van, ami arra utal, hogy Orbán Viktor optimizmusát a befektetőt is osztják.

A forint erősödése és az olajár esése, mely a tényleges békekötés esetén még fel is gyorsulhat, így azt eredményezheti, hogy az autósok akár már a közeljövőben jókora áreséssel találkozhatnak a benzinkutakon. Az üzemanyagok árának esésén kívül a béke reménye mellett ráadásul több más tényező is szól, hiszen jelentős túlkínálat kezd kialakulni a globális olajpiacon, ami a geopolitikai kockázat mérséklődésével párhuzamosan alacsonyabb árakhoz vezethet.

Zelenszkij is jelen lehet a budapesti békecsúcson

Az egyelőre nem világos, hogy a házigazda magyar miniszterelnökön, Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökön kívül Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is jelen lesz-e a budapesti békecsúcson, mivel a kérdésben eddig ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg. Mindenesetre az ukrán elnök a múlt héten egy interjúban arról beszélt, hogy hajlandó találkozni orosz kollégájával, így 

akár mind a két hadviselő fél jelen lehet a tárgyaláson.

Kérdés persze, hogy fordítva is igaz-e ez a helyzet, tehát Putyin hajlandó-e tárgyalni Zelenszkijjel, valamint mit szól az ukrán vezető meghívásához Donald Trump és Orbán Viktor.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.