
Elképesztő balesetet szenvedett egy Boeing, autóval ütközött a gép – többen meghaltak
Újabb furcsa balesetet szenvedett egy Boeing-repülőgép. A hongkongi repülőtéren, helyi idő szerint hétfőn kora reggel egy dubaji teherszállító repülőgép leszálláskor letért a kifutópályáról, ütközött a repülőtéri biztonsági szolgálat járőrkocsijával, és a tengerbe lökte azt. A város repülőtérének üzemeltetője szerint a Boeing 747-es repülőgép által okozott baleset az elmúlt 25 év legsúlyosabbja a városban.

A járőrautóban ketten ültek a baleset idején, mindketten a repülőtéri biztonsági szolgálat tagjai voltak. Már nem lélegeztek, amikor a vízből kimentették őket, egyikük a helyszínen, a másik pedig később a kórházban vesztette életét – közölte Steven Yiu, a Hongkongi Repülőtéri Hatóság repülőtéri műveletekért felelős ügyvezető igazgatója. A teherszállító gép fedélzeten tartózkodó négyfős személyzet mindegyik tagja épségben megúszta a balesetet.
A világ legforgalmasabb teherszállító repülőterén történt balesetben egy török teherszállító, az ACT Airlines által az Emirates nevében üzemeltetett repülőgép volt érintett, ezt a dubaji székhelyű légitársaság közleményében tudatta.
Nem tudni, mi okozta a Boeing balesetét
A hatóságok még vizsgálják a baleset pontos okát, a vizsgálat kiterjed az időjárási körülményekre, a kifutópálya állapotára, a repülőgépre és a személyzetre is. A hírről beszámoló Reuters által áttekintett, a LiveATC.net oldalon elérhető légiforgalmi irányítási adatok alapján a teherszállító repülőgép pilótája megerősítette, hogy a 07L kifutópályán kíván leszállni, ahol a baleset történt, de semmilyen műszaki problémát nem jelzett.
A hongkongi légi közlekedési balesetek kivizsgálásával foglalkozó hatóság vezető baleseti és biztonsági nyomozója megerősítette, hogy a légiforgalmi irányítás a repülőgépet az északi kifutópályára irányította, de hozzátette, hogy nem kaptak semmilyen segélykérő üzenetet a pilótától.
A biztonsági járőrkocsi a kifutópálya kerítésén kívüli úton járőrözött az északi kifutópálya mentén. Az autó a szokásos útvonalán haladt, arról nem tért le, és biztosan nem érintette a kifutópályát. A repülőgép a kifutópályára való leszállás után hirtelen balra kanyarodott, majd elütötte az autót.
A repülőtér északi kifutópályáját lezárták a baleset miatt. Az üzemeltető kiemelte, hogy a déli és a középső kifutópályák továbbra is üzemelnek, így más hétfői járatokat nem érint az incidens, járattörlésre nem volt szükség.
FlightRadar24 repüléskövető szolgáltatás adatai szerint a balesetet szenvedett repülőgép 32 éves volt, és korábban utasszállítóként szolgált, mielőtt átalakították teherszállító géppé.
Kiszivárgott a Boeing titkos terve: lecseréli a halálgépét, teljesen új utasszállító repülőt épít – ez lesz a 737 Max utódja, amely legyőzheti az Airbust
A Boeing már egy új, keskeny törzsű repülőgép pilótafülkéjét tervezi a Boeing 737 MAX utódjaként, melynek tervezése még a fejlesztés korai szakaszában van. A lap forrásai szerint ez egy hosszú távú kísérlet arra, hogy a cég visszaszerezze az üzletet, amelyet a biztonsági és minőségi problémák sorozata miatt riválisa, az Airbus nyert el. 2025 elején Kelly Ortberg, a Boeing vezérigazgatója találkozott a Rolls-Royce brit képviselőivel, és megvitatták a repülőgép új hajtóművének terveit.
A The Wall Street Journal szeptemberben arról számolt be, hogy a Boeing továbbra is a helyreállítási tervre koncentrál, amely magában foglalja a mintegy 6000 darabos kereskedelmirepülőgép-rendelés teljesítését és a már bejelentett repülőgépmodellek tanúsítását.