BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új tarifák a gázszállításban

Az eddigi, tárgyalásos úton meghatározott gázszállítási tarifák helyett Ukrajna ezentúl olyanokat alkalmaz, amelyeket az uniós elvárások szerint képez a tavaly májusban elfogadott gáztörvénye szerint. A törvény – amely a tranzitra is vonatkozik – 2015. október 1-jétől hatályos, de az ukrán Nemzeti Energia- és Közműbizottság decemberben hagyta jóvá az új tarifákat. Még nem tudható, hogy ez csökkenést vagy emelkedést von-e majd maga után, mindenesetre a tarifa módosulása érinti a vevő, így a magyarországi nagykereskedő által fizetendő árat is.

Egyelőre az ukrán állami gázipari társaság, a Naftogaz is elemzi az új szabályozást, egyúttal pedig felkérte orosz partnerét, a Gazpromot, hogy együtt is vitassák meg a változásokat. Lapunkhoz eljuttatott közleményében a Naftogaz hangsúlyozza, hogy a tarifaképzés módosulása nem érinti magát a tranzitot.

Eddig a két kereskedelmi partner alapvetően a szállított gáz mennyisége és a szállítás távolsága alapján döntött a tranzitdíjakról. Az átvett uniós elvek szerint viszont az érintett áraknak tükrözniük kell a rendszerüzemeltető költségeit (ezeket a fenti energiahatóság hagyja jóvá), alkalmazni kell hozzá a kapacitáslekötés rendszerét, és az ország gázrendszerének minden egyes be- és kilépési pontján, tehát a határkeresztező pontokon is ezeket kell érvényesíteni.

Az ukrán energiahatóság döntése a hivatalos bejelentés után minden piaci szereplőre nézve kötelező érvényű. A Naftogaz vezérigazgatója, Andrij Koboljev hangsúlyozza, hogy cége a változásoktól függetlenül is megbízható partner kíván maradni, és stabilan, megszakítások nélkül továbbítja a tranzitra átvett orosz gázt az európai vevőknek. Az európai szabályozás átvétele közelebb visz afelé, hogy Ukrajna gázrendszere integrálódhasson az európai hálózatba, s ezáltal biztonságosabb lehet az Európa felé irányuló gázszállítás is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.