BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mavir: csúszhat Paks II.

A Mavir nem kezeli kész tényként a paksi 5. és 6. blokk 2024-es és 2025-ös üzembe helyezését, de nem zárja ki a fiókba tett gázerőműtervek megvalósítását és egy széltender kiírását sem.

Óriási lyuk tátong a hazai áramtermelés és -kereslet között 2025 táján, de még utána is, a ma ismert tervek szerint. Csak annyi biztos, hogy addigra elaggott erőművi egységek sorát kell leállítani, és hogy 2024-ben és 2025-ben átadnánk két új paksi blokkot. Nem véletlen, hogy az atomerőmű-beruházás melletti egyik érv a majdani kínálathiány megelőzése. Igaz, vannak szakértők, akik szerint elég lenne a blokkokat a tervezettnél később felhúzni, mások szerint inkább sohasem, hiszen alapozhatunk zöldenergiára, importra és más egyébre is.

A fő kérdés itt az, hogy a paksi 5. és 6. blokk tervezett beindításakor milyen forrásból és mennyi villamos energia állhat rendelkezésére. Segíthet eligazodni a villamosenergia-rendszert irányító állami cég, a Mavir Zrt. fejlesztési terve, amelyben a cégnek van egy forráshiányos állapotot feltételező előrejelzése – ez kevés erőműépítést feltételez –, és egy optimista is. Mindkettő három időhorizontra.

A Mavir abból indul ki, hogy új erőművekre a következő évtizedekben elsősorban a leállított egységek pótlása miatt van szükség. Az ország nagy erőműveinek együttes teljesítőképessége 2014 végén 8,9 gigawattnyi volt, aminek 2030-ra a 40 százaléka maradhat meg. Hasonló arányban csappannak meg a kiserőmű-kapacitások is.

Helyükre 2025-ig 5400 megawattnyi, 2030-ig pedig 7000 megawattnyi új kapacitást kell létesíteni. A Mavir egyelőre a már ismert, de gazdasági okok miatt elhalasztott kombinált ciklusú gázerőműtervek megvalósulását feltételezi az 5. és a 6. paksi blokkok megépítéséig. Az új gázblokkok 2030-ra együtt mintegy 3,4 gigawattal növelnék az áramtermelő lehetőségeket a paksi bővítésig. (Vagyis az ország atom-szén-zöld fókuszú energiastratégiája helyett egyelőre az atom-gáz-zöld variáció erősödhet.)

Az viszont, hogy a Mavir szerint mikor kerül sor az 5. és a 6. blokk átadására, nem egyértelmű. Forráshiányos verziója szerint „2025 és 2030 után legalább egy gépet üzembe helyeznek”, optimista változata szerint pedig 2025-ben már működik az 5. blokk és 2030-ban a 6. egység is. Az utóbbi forgatókönyv alapján feltehető, de nem állítható sem a 2024-es, sem a 2025-ös átadás.

A nagy paksi blokkok miatt a Mavirnak szabályozási tartalékokról kell gondoskodnia gázturbinapark létesítésével vagy importból. Az atomblokkok nagy kihasználtsággal való működtetése érdekében meg kell oldani a fölöslegben termelt áram tárolását is – hangsúlyozzák. E célból a rendszerirányító egy szivattyús-tározós erőmű kialakítását valószínűsíti. Egyúttal figyelmeztet: miközben nőni fog az atomerőmű részaránya az áramtermelésben, magának a létesítménynek a kihasználtsága csökkenhet.
A rendszerirányító a megújulós kiserőművek bővülésére számít. A naperőművek száma máris felfutóban van, és feltételezhető, hogy – az európai tendenciákat követve – a közeljövőben tendert írnak ki szélerőműves beruházásokra.

A hazai és a térségi erőműtervek megvalósulásától függően 2030 táján évi 20 terawattórányi importra szorulhatunk, de megeshet, hogy mi exportálunk akár 6 terawattórányi áramot is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.