BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokkal több műszaki cikket vettek tavaly év végén

A tartós műszaki cikkek értékesítése 8,7 százalékos növekedést ért el tavaly az utolsó negyedévben az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom meghaladta a 192 milliárd forintot. A növekedés motorjai a telekommunikációs eszközök és a háztartási nagygépek voltak - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden.

A kutatás szerint tavaly a negyedik negyedévben ismét fellendült a háztartási nagygépek piaca, amelynek 24 százalékos bővülése kiugró a többi szektorhoz képest. Ebben nagy szerepet játszott a mosógépcsere-program, amelynek eredményeképpen több mint másfélszer annyi mosógép fogyott, mint az előző év utolsó negyedévében, és a megvásárolt mosógépek fele A+++-os modell volt.

Megnőtt a szárítógépek, a mosogatógépek, a főzőlapok és a mikrohullámú sütők iránti kereslet is, csak a fagyasztók forgalma esett vissza.

A telekommunikációs szektor eladásai értékben 14,7 százalékkal voltak magasabbak 2015 október-decemberben, mint az ezt megelőző év azonos időszakában. A hagyományos mobiltelefonok forgalma erősen csökkent, ugyanakkor az okostelefonok mennyiségben és értékben is kétszámjegyű bővülést értek el. Az okostelefonok körében egyre népszerűbbek a nagy kijelzős modellek, de a legnagyobb képernyőosztály az eladási számok alapján nem aratott osztatlan sikert - közölte a Gfk.

Az irodatechnikai eszközök jellemzően nem tartoznak a kiemelkedő bővülést mutató szektorok közé, de a közlemény szerint ez most változott, az értékbeli forgalom a negyedik negyedévben 13,3 százalékkal múlta felül 2014 utolsó negyedévének adatait. A nyomtatókat leszámítva a kategória összes termékéből több fogyott, az élre a lézertonerek álltak kétszámjegyű bővüléssel.

A karácsonyi ajándékozások miatt a háztartási kisgépek esetében az év utolsó három hónapja a fő szezon, tavaly ez az időszak 7,6 százalékos növekedést hozott az értékesítésben 2014 azonos negyedévéhez képest - közölték.

A fotópiac 5 százalékkal magasabb értékesítési forgalmat ért el tavaly a negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Mind a digitális tükörreflexes készülékek, mind a kompakt cserélhető objektíves fényképezőgépek kétszámjegyű növekedést realizáltak, a piac nagy részét kitevő fix lencsés kompakt gépek háttérbe szorulása tovább folytatódott.

A GfK tájékoztatása szerint 2015 utolsó negyedéve a magyar szórakoztató elektronikai piacon stagnálással zárult. Csak a játékkonzolok, hordozható hangsugárzók és akciókamerák pozíciója tudott erősödni tavalyhoz képest, a hagyományos audio és video termékek esetében kétszámjegyű visszaesést regisztráltak.

A tavalyi év utolsó negyedévében a számítástechnikai szektor 2,2 százalékos értékbeli csökkenést könyvelhetett el az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen bővült a monitorok és az egerek értékesítése, de ez sem tudta ellensúlyozni a tabletek nagymértékű hanyatlását. A tabletek gyenge szereplésén az sem segített, hogy az átlagárak a teljes negyedévben és decemberben is magasabb szinten voltak a megelőző év azonos időszakához képest - közölte a GfK.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.