Évi tízezer lakóingatlan építése maradhatott el a válság óta
Márciusban 12 434 lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ennél a válság óta csupán egyetlen hónapban, 2012 januárjában, a végtörlesztési időszak csúcspontján volt élénkebb a forgalom – írta a Duna House ingatlanközvetítő. Ez az adásvételi szám azért is kimagasló, mert márciusban a nemzeti ünnep négynapos hosszú hétvégét jelentett, és húsvét is ekkorra esett, vagyis a megszokottnál kevesebb volt a munkanap. Az ingatlanhálózat összegzése szerint az idén az első három hónapban 33 316 lakóingatlan cserélt gazdát, ami a tavalyi első negyedévi forgalmat 4 százalékkal, a 2014-es hasonló időszakot pedig mintegy 60 százalékkal múlja felül.
A pörgés egyelőre a használt lakások piacán tapasztalható, hiszen az új lakások esetében még nagyon szűk a kínálat. A remények szerint ezen az év második felétől kezdve, de inkább jövőre már sokat javíthatnak a kormányzati intézkedések is, elsősorban az új lakások áfájának 5 százalékra való csökkentése, ami mellett az ingatlanfejlesztőknek már megéri az új lakások építése, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kibővítése, amely extra keresletet jelenthet az új lakások piacán.
Évente tízezres nagyságrendű új lakóingatlan építése maradt el 2009 óta, a válság következtében – állítják az OTP Bank szakértői. Becslésük szerint évente megközelítőleg 25 ezer új lakóingatlanra lehet kereslet a következő időszakban. Bár az ingatlanfejlesztést ösztönző lépések hatása legkorábban egy év múlva lesz igazán érezhető, de az építési boom első jelei már most érzékelhetők: a tavaly kiadott építési engedélyek száma ugyanis 30 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, így meghaladták a 12,5 ezret.
Új beruházások lesznek Budapesten
Budapesten és az agglomerációs övezetben mintegy 400 milliárd forint értékű lakóingatlan-beruházás várható a közeljövőben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének felmérése szerint.A fővárosban és környékén 7000 új lakóingatlan építésének előkészítése van folyamatban, és további 3000 úgynevezett egyéb építői körtől várható beruházás, így mintegy 10 ezer új lakás építése várható a közeljövőben. A vállalkozók szerint az ágazatban legdinamikusabb fejlődés Budapesten és agglomerációs övezetében várható. Budapesten a várható ingatlanfejlesztések 70 százaléka társasház, 30 százaléka egyéni építés.
A fővárosban és környékén 7000 új lakóingatlan építésének előkészítése van folyamatban, és további 3000 úgynevezett egyéb építői körtől várható beruházás, így mintegy 10 ezer új lakás építése várható a közeljövőben. A vállalkozók szerint az ágazatban legdinamikusabb fejlődés Budapesten és agglomerációs övezetében várható. Budapesten a várható ingatlanfejlesztések 70 százaléka társasház, 30 százaléka egyéni építés. fotó: Lang Róbert -->


