BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordár Rippl-Rónaiért

A Kieselbach Galéria nyitotta meg a tavaszi nagy budapesti aukciók sorát, a leütések – köztük egy rekorder Rippl-Rónai – azt mutatják, hogy visszatért az élet a műtárgypiacra.

Ilyen festményeket keresnek mostanában a nemzetközi műtárgypiacon – konferálta fel a május 9-i Kieselbach-aukció utolsó tételét az árverést vezető Winkler Nóra, és valóban a teremben és telefonon is élénk licit indult a Stilizált virágok özöne című Rippl-Rónai-képért. Az 1914-ben, a festő „kukoricás” korszakában készült virágcsendélet – amely szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria 1998-as életmű-kiállításán – 34 milliónál kezdett (40–65 milliós becsérték mellett), végül 95 millió forinton ütötték le a teremben licitáló két úrnál, akik telefonon folyamatosan oroszul konzultáltak megbízójukkal. Ez a kép két éve megfordult a Virág Judit Galéria árverésén, 24–30 millió forintos becsértékkel; akkor 17 millióig volt érte licit, de nem ütötték le, mert nem érte el a beadó által kikötött limitet. Mostani leütési ára aukciós rekordot jelent Rippl-Rónai életművében. Az egész árverésen még négy tétel ára haladta meg a 30 millió forintot. Aba-Novák Vilmos felsőbányai látképe 40 milliós kezdés után 60 millió forintért talált gazdára, így az 50–80 milliós becsérték sávján belülre került. Farkas István 1937-es festménye, az amerikai magángyűjteményből hazakerülő Kertben viszont ugyanilyen becsérték mellett 45 millió forintos kezdőárán kelt el. Vajda Lajos 1938-as pasztellje, az Északi táj 35 milliós kezdésről 40 millió forintig jutott – ez kapta a legmagasabb felső becsértéket 85 millió forinttal –, Scheiber Hugó 1927-es fő műve, a Körhinta 38 millió forintig ment a 25 milliós kezdésről.

A 20 millió fölötti sávban is több tétel talált gazdára. Vörös Géza Kalapos önarcképe és Bene Géza 1929-es műtermi csendélete, valamint Vaszary János népviseletbe öltözött lányokat ábrázoló portréja egyaránt 26 millió forintért, Pór Bertalan Kék inges fiú című 1910-es alkotása, a magyar avantgárd egyik legkifejezőbb portréja 22 millió forintért kelt el. A szinte elfeledett, 26 évesen elhunyt Erős Andor Park című 1912-es festménye a magyar avantgárd első korszakából 15 milliós kezdés után 20 millió forintot ért meg valakinek. Kádár Béla art deco Madonnája 18 millió forintért, Ország Lili Architektúrák című 1966-os olajfestménye és Anna Margit Madáretető című 1936-os temperaképe egyaránt 16 millió forintért cserélt gazdát. Frank Frigyes 1929-ben festett olajképe, a feleségét ábrázoló Fotelban ülő vörös ruhás Mimi, illetve Batthyány Gyula portréja „az előkelő Pest lelkéről”, a második világháború kitörésekor New Yorkba emigráló Hatvany Liliről 12 millió forintért cserélt gazdát. Ugyanekkora leütési árat ért el Hincz Gyula Nagyváros című 1928-as tusrajza, amely a berlini Sturm Galériában rendezett 1929-es kiállítás elveszettnek hitt anyagából került elő.

A 19. századi anyagból Koszta József lányportéja 11 millió, Telepy Károly 1846-os védett festménye, a Vihar a pusztán 10 millió, Liezen Mayer Sándor történelmi témájú vászna, a Mária királynő és anyja, Erzsébet, Nagy Lajos király sírjánál 12 millió forint lett. El Kazovszkijtól a grafikai tétel visszamaradt, de 2,2 millió forintért gazdára talált korai, 1975-ös olajfestménye, a Tájkép maradvánnyal II. (1,7 milliós kezdés után).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.