A Halálcsillag árnyékában: nem rohamozták meg a nézők az új Star Wars-filmet, ez pedig intő jel a Disney számára – a régi varázs kell, nem a kísérletezés

A Star Wars több mint negyven éve szinte biztos pénznyomdaként működik Hollywoodban, de A Mandalóri és Grogu gyenge nyitása most először veti fel komolyan azt a kérdést, hogy önmagában a márkanév még mindig elég-e egy mozifilm sikeréhez. A film a 2018-as Solo: Egy Star Wars-történet óta a leggyengébb újkori Star Wars-startot produkálta, ami azért különösen kellemetlen a Disney számára, mert ez lett volna az első nagyvásznas próbálkozás hosszú kihagyás után – 2019 és ami fontosabb, a Covid óta. A helyzet azonban összetettebb annál, mint hogy egyszerűen elfáradt volna a franchise: az időzítés, a marketing, a kreatív koncepció és maga a filmformátum is kulcsszerepet játszhatott a visszafogott érdeklődésben.

A Disney számára a Star Wars-mozifilmek automatikusan működő pénzgyáraknak számítottak a 2010-es évek második felében. A folytatástrilógia kritikailag sok néző szemében csalódást okozott, mégis hatalmas bevételeket termelt. Ennek egyik oka az volt, hogy a márka ereje még bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy tömegek váltsanak rá jegyet, különösen karácsonykor – ez az időszak a modern Star Wars egyik legfontosabb üzleti pillérévé vált: Az ébredő Erő, Az utolsó Jedik és a Skywalker kora is erre épített. Még Az utolsó Jedik is, mely a rajongótábor egyik legmegosztóbb darabja lett, pénzügyileg egyértelműen sikeres volt. A decemberi premierrel a Star Wars-filmek gyakorlatilag az ünnepi időszak kötelező blockbusterévé váltak: nemcsak a rajongók, hanem az alkalmi mozizók és a családok is rendszeresen beültek rájuk az év végi időszakban.

A számok különösen látványosan mutatják a különbségeket: 

• Az ébredő Erő 2015-ben közel 248 millió dolláros amerikai nyitó hétvégét produkált, ami mai árfolyamon mintegy 77 milliárd forintnak felel meg. Ez akkor történelmi rekordnak számított. 
• A Zsivány Egyes ugyan kisebb léptékű antológiafilm volt, de így is 155 millió dollárral, vagyis nagyjából 48 milliárd forinttal indított. 
• Ehhez képest a Solo már csak 84 millió dolláros nyitást hozott, amit akkor komoly csalódásként értékeltek. 
• A Mandalóri és Grogu pedig körülbelül 82 millió dollárral rajtolt az amerikai mozikban, ezzel pedig gyakorlatilag a Solo szintjére esett vissza. Azt ki kell emelni, hogy a film 165 millió dollárba került (plusz a marketing) és a globális bevétel éppen már felette jár, 167 millió dollárral, tehát jó eséllyel nem lesz veszteséges az alkotás.

A különbség azért is látványos, mert Az ébredő Erő idején még maga az új Star Wars-film ténye is kulturális eseménynek számított, míg mostanra a franchise elvesztette ezt a különleges státuszt.

Ehhez képest a Solo és most A Mandalóri és Grogu is tavaszi premierrel érkezett. Ez önmagában nem magyaráz meg mindent, de fontos különbség. A Star Wars modern korszakában gyakorlatilag nem alakult ki hagyománya annak, hogy a franchise májusban vagy nyáron uralja a mozikat. Az eredeti trilógia ugyan még nyári blockbusterként működött, de a Disney-éra alatt a közönség fejében a Star Wars fokozatosan összekapcsolódott a karácsonyi mozizással. A Solo már megmutatta, hogy egy rosszul időzített premier mennyire sérülékennyé teheti még ezt a márkát is, főleg akkor, ha közben más blockbuster filmek is versenyeznek a figyelemért.

A Mandalóri és Grogu identitásválsága

A marketing sem segített sokat. A Mandalóri és Grogu körül érződött némi bizonytalanság: a Disney láthatóan próbálta eseményfilmként pozicionálni a projektet, de közben nem igazán tudta elmagyarázni a szélesebb közönségnek, hogy miért kell ezt moziban látni. A Mandalóri sorozat sikerének egyik kulcsa éppen az volt, hogy epizodikus, lassabb tempójú történetmeséléssel működött, amelyben a karakterekre és a világépítésre jutott idő. Egy kétórás mozifilm viszont teljesen más dramaturgiát igényelne.

Itt jön elő a projekt egyik alapvető problémája: A Mandalóri és Grogu sok néző számára inkább tűnt egy mozivászonra nagyított negyedik évadnak, mint valódi mozifilmnek. A szerethető sorozatkarakterek önmagukban nem garantálnak filmes működést. Ezek a figurák hosszabb történetmesélésre lettek kitalálva, ahol az utazás, a mellékszálak és a karakterdinamika legalább olyan fontos, mint maga a fő történet. Lehet őket filmben szerepeltetni, de ahhoz teljesen más megközelítés kellene, nem pusztán egy sűrített sorozatévad.

A Disney döntésében valószínűleg üzleti szempontok domináltak. 

Új fővonalas trilógia azonban hosszú ideig nem állt készen (ahogyan ma sem), a különböző bejelentett projektek pedig vagy elakadtak, vagy kreatív problémákba futottak. A Mandalóri eközben a Disney+ egyik legismertebb és legbiztonságosabb Star Wars-terméke lett, így logikusnak tűnhetett, hogy ebből készítsenek mozifilmet. Csakhogy a biztonságos választás nem feltétlenül jelent jó filmes koncepciót.

Ez azért is fontos, mert a Star Wars jelenleg identitásválsággal küzd a moziban. A Marvelhez hasonlóan a Disney itt is elkezdett túlzottan tartalomközpontúan gondolkodni: mintha maga a márka elég lenne ahhoz, hogy a közönség automatikusan érdeklődjön. A Star Wars azonban történelmileg mindig akkor működött igazán jól, amikor eseményérzet társult hozzá. Az eredeti trilógia, az előzményfilmek és még a folytatástrilógia első részei is kulturális eseményként jelentek meg. Egy streaminges sorozat moziváltozata viszont nehezen tudja ugyanezt az érzetet kiváltani.

Különösen azért, mert a Disney az elmúlt években látványosan nem tudott stabil kreatív irányt kialakítani. Rendezők jöttek-mentek, trilógiákat jelentettek be, majd csendben eltűntek a projektek. Ez a bizonytalanság a közönség számára is érzékelhetővé vált. A Star Wars mostanra mintha elveszítette volna azt a világos jövőképet, amely korábban összetartotta a franchise-t.

Mi lesz veled, Star Wars?

Ez a helyzet különösen érdekes lehet a következő nagy mozifilm, a Starfighter szempontjából. A projekt előtt komoly kihívás áll: meg kell mutatnia, hogy a Star Wars képes még önálló mozis élményt nyújtani anélkül, hogy egy sorozat farvizén próbálna utazni. Ha ez a film is elsősorban nosztalgiára vagy ismert karakterekre épít, könnyen hasonló problémákba ütközhet. A közönség egy része már láthatóan nem éri be pusztán azzal, hogy „új Star Wars” érkezik.

A Disney számára valószínűleg az lenne a legfontosabb felismerés, hogy a Star Wars nem működhet folyamatos improvizációval. Ha valóban új korszakot akarnak építeni, akkor ahhoz hosszú távú kreatív terv kell: 

• egy stabil rendezői vízió, 
• előre megtervezett trilógia 
• és olyan írógárda, amely nem filmenként próbál új irányt keresni. 

Az antológiafilmek esetében pedig valódi, önálló történetekre lenne szükség, nem olyan projektekre, amelyek inkább egy hosszabb sorozat epizódjának érződnek. A Mandalóri és Grogu gyenge nyitása önmagában még nem jelenti azt, hogy a Star Wars mozis korszaka véget ért. Azt viszont igen, hogy a Disney már nem számíthat automatikus sikerre csak azért, mert egy fénykard vagy Baby Yoda szerepel a plakáton.