Cégvilág

Távhőcégeket mustrál az ENKSZ

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. átvilágítja, kedvező benyomása esetén pedig meg is veszi a távfűtéssel foglalkozó Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.-t (HVSZ). Erről az ENKSZ az érintett társággal, illetve a Hódmezővásárhely önkormányzatával írt alá szándéknyilatkozatot. A HVSZ Zrt.-nek hat geotermikus termelő és két visszasajtoló kútja van, a szolgáltatást 17 fővel látja el. Távhő- és a használati melegvíz szolgáltatását 5 hőkörzeten közvetítésével nyújtja, s tavaly több mint 106 ezer gigajoule hőt adott el.

Annak érdekében, hogy az ENKSZ Csongrád megyében még a következő fűtési szezon előtt elindíthassa több városra kiterjedő távhőszolgáltatását, a szegedi IKV Zrt.-vel is tárgyalásokat kezdett. „Csongrád megyében olyan komplex térségi mintaprojekt indulhat el, amely fontos tapasztalatokat ad majd az állam országos, ágazati terjeszkedéséhez” – idézte Németh Lászlónét, a Miniszterelnökség államtitkárát az ENKSZ közleménye.

Magyarországon közel 100 távhőszolgáltató működik, más-más tulajdonosi szerkezetben. E cégek a szolgáltatás terjedelmében, a számlázás rendjében, és működési modelljükben is erősen eltérnek egymástól. Annak érdekében, hogy a piacukat egységesíteni, a cégek szolgáltatásainak összemérni lehessen, az ENKSZ átfogó távhő audit projektet indított egy nemzetközileg elismert, független tanácsadóval. A munka már tart Magyarország nagyvárosaiban, a helyszínek és várhatóan hamarosan újakkal bővülnek. A vizsgált városok a hazai távhőpiac közel 40 százalékát fedik le. A projekt segíthet meghatározni az állami szerepvállalás optimális, gazdaságossági szempontoknak megfelelő alternatíváját.

ENKSZ
Kapcsolódó cikkek