BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Augusztustól hatékonyabban szűr az ekáer - ígéri az NGM

Augusztus 1-jétől hatékonyabban szűr az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer), miután az Országgyűlés korábban finomított a rendszer szabályain a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata és a tisztességes piaci szereplők jelzése alapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.

Felidézték, ezentúl ekáer-szám kell akkor is, ha az áruval megrakott gépjármű össztömege meghaladja a 3,5 tonnát. Eddig a túlpakolt, nem útdíjköteles gépjárművekkel igyekeztek kijátszani a rendszert, miután a nem kockázatos termék szállításakor nem kellett ekáer-szám.

A közúti kamerák mellett az országban több ponton is működik közúti súlymérő, ezek segítségével pedig a pénzügyőrök könnyen kiszűrik, ha a kereskedelem valamely szereplője "tévesen" adta meg a rakomány súlyát - hívja fel a figyelmet a szaktárca.

A pénzügyőrök és a revizorok többször tapasztalták, hogy a felrakott hatósági zárat menet közben feltörték, átpakolták az árut, sokszor ezzel menekítették ki a teljes szállítmányt illegálisan a végrehajtás alól. 2016 augusztus 1-jétől a hatósági zár sértetlenségét egészen addig biztosítani kell, amíg azt a NAV le nem veszi. Az a fuvarozó, aki ezt a szabályt megsérti, akár 1 millió forint mulasztási bírságot is kaphat. Ha baleset vagy egyéb elháríthatatlan ok miatt sérült meg akár az áru vagy a hatósági zár, akkor haladéktalanul értesíteni kell az adóhivatalt - írja közleményében az NGM.

Sokan azzal éltek vissza, hogy az ekárbe a ténylegesen szállítottnál lényegesen nagyobb értéket jelentettek le,  ez igazolta a magasabb összegű áfa-visszaigénylést. Az új szabályozás szerint augusztus 1-jétől a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki a NAV - írja közleményében az NGM.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.