Cégvilág

Zsolnay-háború: Azonnali felszámolást kért a vagyonfelügyelő

Hétfőn saját zsebből helyez ügyvédi letétbe 390 millió forintot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zsolnayval szembeni követelésének fedezetéül – közölte Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. főtulajdonosa. Ez az a hiteltartozás, amely miatt júniusban a követelést megvásárló West Hungária Bau Kft. (WHB Kft.) felszámolást kezdeményezett a gyár ellen. A lépés a tulajdonos akkori magyarázata szerint támadás volt abban a háborúban, amelyben a Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi tulajdonos önkormányzat és egy építőipari érdekkör tönkretenné a gyárat, hogy rátegye a kezét a cégben rejlő üzleti lehetőségekre. A követelést nem a 2013 óta tulajdonos Najari halmozta fel, hanem a korábbi tulajdonos, a pécsi önkormányzat. Najari azt állítja, 260 millió forintos ajánlatot tett a tartozás rendezésére, és tudomása szerint ennél jóval alacsonyabb áron értékesítették a követelést a WHB-nek.

Cséplő Petra, az igazgatóság elnöke és a tulajdonos felesége azt mondta, arra várnak, hogy a bíróság kimondja, kinek kell a tartozást utalni, vitatják ugyanis a követelés eladásának jogosságát. Álláspontjuk szerint a Zsolnay az MFB-nek tartozik. Az ügyvédi letét mellett Bachar Najari állítása szerint szintén saját vagyonából június 27-én, határidőre átutalta a Zsolnayt terhelő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót. Két hét múlva azonban kiderült, hogy az összeget nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mert a júniusban kirendelt állami vagyonfelügyelő nem adott a befizetéshez engedélyt. A nehezen ellenőrizhető mozzanat miatt még az is megtörténhet, hogy a tulajdonost végül kiszoríthatják a cégből. A vagyonfelügyelő ugyanis panaszt nyújtott be a tulajdonos ellen a zalaegerszegi bíróságon arra hivatkozva, hogy nem működnek vele együtt, és azonnali felszámolást kért. A felszámolásról a héten dönthet a bíróság. A tulajdonos állítja, nincs lejárt tartozásuk, így nem lenne alapja a felszámolásnak.

Közben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. is elkezdte szorongatni Najariékat. Az állami cég 65 millió forintot követel a Zsolnaytól, ugyanis nem érte el azt a 800 millió forintos árbevételt, amit egy 2005-ös kormányhatározat szerint az üzemnek minden évben hoznia kellene. Ezt 2011 óta nem sikerült, de az MNV Zrt. eddig nem kérte számon – mondta a Világgazdaságnak Cséplő Petra.

A tulajdonosok felhozták, hogy az önkormányzat ügyvédje, Szabó Iván nemrég egy zárt Face­book-csoportban azt írta a Zsolnay átcsábított dolgozóinak: türelmüket kéri, ugyanis „a háttérben folynak az egyeztetések a gyár jövőjéről”. Szabó Ivánt csak sms-ben tudtuk szóra bírni, kérdéseinkre érdemben nem reagált. A Facebook-bejegyzések célközönsége az a körülbelül 130 dolgozó, akiket az önkormányzat átcsábított az új, rivális önkormányzati cégbe, a Ledina Kerámia Kft.-be. A cég bejegyzését első fokon elutasította a cégbíróság, és a dolgozók mintegy másfél hónapja nem dolgoznak, viszont fizetést kapnak. A havi bruttó 40 milliós bérköltséget a pécsi önkormányzati vízmű, a Tettye Forrásház Kft. finanszírozza.

Zsolnay
Kapcsolódó cikkek