Feleannyi traktort vettek, mint két évvel ezelőtt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságIdén az első kilenc hónapban megközelítőleg 1500 traktort értékesítettek, ami 22 százalékkal maradt el az előző év időarányos értékesítésétől. Két évvel ezelőtt még közel kétszer ennyi, 2900 volt a traktoreladások száma, ilyen viszonylatban pedig már ötvenszázalékos visszaesés következett be – derült ki az Agrárgazdasági Kutatóintézet adataiból. Az ágazat szereplői általánosságban is kevesebb gépet vásároltak az idén, s ezen belül is főként a harmadik negyedévi adatok lettek kimondottan rosszak. Érdekesség ugyanis, hogy a gépértékesítés az év első fél évében még elérte az előző év azonos időszakának értékét, a harmadik negyedév árbevétele viszont jelentősen elmaradt az egy évvel korábbi azonos időszak árbevételétől.
A január–szeptemberi időszakban a gazdálkodók 86 milliárd forintot költöttek mezőgazdasági gépekre, így a mezőgazdasági gépforgalmazás értéke 14 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának gépértékesítésétől. Alkatrészekre 32,4 milliárd forintot fordítottak, ami öt százalékkal meghaladta a bázisidőszak szintjét. A mintegy 140 mezőgép-forgalmazó és -gyártó jelentése alapján készült statisztikai felmérés szerint az erőgépek – traktorok, kombájnok, önjáró eszközök és rakodók – és a különféle munkagépek értékesítése összességében csökkent, bizonyos gépkategóriákban akár 20-30 százalékos visszaesés történt. A munkagépek terén viszont – főleg az állattartással foglalkozóknál nélkülözhetetlen szálastakarmány-betakarítókból – másfélszer annyit adtak el, mint egy évvel korábban. Bálázókból 36 százalékkal értékesítettek többet, mint az előző év azonos időszakában.


