Előreláthatóan mintegy harmincnegyvenezer darabbal fog csökkenni a forgalomban lévő őstermelői igazolványok száma, miután bevezették a teljes nyomon követhetőséget lehetővé tevő új chipes kártyát – mondta a Világgazdaságnak Győrffy Balázs, az agrárgazdasági kamara elnöke.
„Tavaly év végén járt le az addig használt igazolványok jelentős része, ez az oka annak, hogy az új rendelet is idén lépett hatályba. Akkor megközelítőleg 290–300 ezer érvényes őstermelői igazolvány volt használatban. Ezen adathoz képest elmondható, hogy idén szeptember végéig megközelítőleg 190 ezet igazolványt adtunk ki, december közepéig pedig ez a szám 237 ezerre emelkedett” – mondta megkeresésünkre Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint ez a szám év végéig még valószínűleg jelentősen nőni fog, körülbelül 260-270 ezer kiadott igazolványra számítanak. A korábbinál mintegy 30-40 ezerrel kevesebb igazolvány kiadása több okra vezethető vissza. Egyrészt vannak olyanok, akik – sok esetben korukra tekintettel – abbahagyták az őstermelői tevékenységet, ez évek óta tartó tendencia. Valószínűleg többen lesznek azok is, akiknek nem fontos, hogy már január 1-jétől őstermelői igazolvánnyal rendelkezzenek, ők későbbre hagyják az igénylést – fejtette ki a kamara elnöke. Várakozása szerint még januárban is sokan fognak új igazolványt igényelni, sőt, az intenzív kampány ellenére is valószínűleg sokan csak a korábbi határidő (március 20.) előtt fogják az új igazolványukat megigényelni. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a december közepi nyilvántartás szerint még csaknem kétezer olyan őstermelő nem igényelt új igazolványt, aki őstermelőként van biztosítva. Nekik – jogviszonyuk folyamatos fenntartása érdekében – december 31-ig feltétlenül fel kell keresniük falugazdászukat. Nyilvánvaló, hogy vannak olyanok, akik az új, szigorúbb rendelet hatására hagyják abba ezen formában a tevékenységüket. Ez fehéríti a gazdaságot, mivel az őstermelői státusszal járó kedvezményeket nem tudják igénybe venni a korábbi álőstermelők. „A célunk az, hogy a jogszabályi változások mellett több módszerrel is védjük a becsületes őstermelőket, így ősztől elérhető az az alkalmazás, amellyel már a fogyasztók is ellenőrizhetik, hogy az adott őstermelő jogosult-e az adott termék értékesítésére, vagy csak egy felvásárlóval, kereskedővel van-e esetleg dolga” – mondta Győrffy Balázs. Eddig 25 ezer lekérdezést regisztráltak internetes felületükön, illetve okostelefonos alkalmazásukon. Ez várakozásaik szerint tovább fehéríti a piacot, valamint erősíti a fogyasztó és termelő közötti bizalmat. A NAK elnöke arról is tájékoztatott, hogy a megváltozott szja-törvény a korábbiakhoz képest pontosabban fogalmazza meg az őstermelői tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket. A saját gazdaság alatt ugyanis nemcsak a saját tulajdonú földterületeket kell érteni, hanem a bérelt földterületeket, eszközöket is. A saját gazdaságnak ugyanakkor minden esetben Magyarország területén kell lennie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.