Ötezer családon segített az Élelmiszerlavina program
Nyolcadik éve megszervezett Élelmiszerlavina programban idén 53 településen 110 hektáron vetették el az agrárvállalat által felajánlott vetőmagokat - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
A munkát mezőgazdasági szakemberek iránymutatásával hátrányos helyzetű emberek végezték el, akik aztán haza is vihették az élelmiszernövényeket, egyebek mellett burgonyát, paradicsomot, csemegekukoricát, zöldborsót, karfiolt és hagymát. Rajtuk kívül a pályázó önkormányzatok és civil szervezetek nehéz helyzetű kisgyermekes családokon, időseken, mozgásukban korlátozott embereken is segítettek.
A baranyai Egyházasharaszti község idén 3,5 hektáros területtel csatlakozott az Élelmiszerlavina programhoz. A közös munkában huszonöten vettek részt, akik végül több tonna burgonyát, 1,2 tonna paradicsomot, valamint 1 tonna paprikát takarítottak be - idézik Vida Laura polgármestert. A kiemelkedően jó termésből a település összes rászoruló családja kapott.
Hasonlóan jó termést könyvelhet el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Biri település. Itt az 1,2 hektáros területről paradicsom, fejeskáposzta, cukkini és zöldborsó mellett több mint 5 tonna burgonyát szedtek fel. Az élelmiszercsomagokból a faluban élő egyedülálló, rászoruló idősek, nagycsaládosok, tartós munkanélküliek részesültek, összesen több mint ezren kaptak a felajánlásból.
A békési Zsadány községben pedig a nehéz sorsú családoknak adott közvetlen támogatás mellett a település szociális konyhájára is jutott, így az itt étkező 150 hátrányos helyzetű kisgyermek is egészséges alapanyagokból készült ételekhez juthat - idézik a közleményben Dudás Árpád polgármestert.
A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány sorozatban hetedik alkalommal vett részt a kezdeményezésben. A civil szervezet ebben az évben is a Toldon mélyszegénységben élő 30 családot segítette, összesen két tonna élelmiszernövénnyel.
Az idei közösségi munkában több mint másfélezren vettek részt, az általuk megtermelt 150 tonnányi élelmiszer 5 ezer családon segített - ismertette Cseh Balázs. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hozzátette: az Élelmiszerlavina önkormányzati és civil ága lezárult erre az évre, a következő hetekben az program másik ágán több mint ötezer nehéz sorsú ember kap tartós élelmiszerekből álló csomagot. Itt a Syngenta és több gazdálkodó szervezet, valamint vállalat egymás utáni láncolatban állít elő élelmiszereket, így a "lavina" révén még nagyobb segítséget tudnak adni rászorulóknak.


