Többezer milliárdból fejlődnek a közutak 2020-ig
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTöbb mint 2460 milliárd forint fordítható a közúthálózat fejlesztésére 2020-ig, amelyből 1279 milliárd forint hazai forrás - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a várost keletről elkerülő út második, 3,8 kilométer hosszú szakaszának átadásán.
Pana Petra hangsúlyozta: az összegből mintegy ezer kilométer új, négysávos autópálya és gyorsforgalmi út épül meg. A következő hat évben pedig az ezer négyzetkilométerre vetített hálózatsűrűség 22,5 kilométer lesz Magyarországon, meghaladja az európai átlagot - tette hozzá.


