Cégvilág

Nőtt a Zwack Unicum profitja és árbevétele

A Zwack Unicum Nyrt. 2,538 milliárd forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első három negyedévében, 26,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentéséből.

A management üzleti év egészére vonatkozó profit előrejelzése szerint - figyelembe véve, hogy a cég az üzleti év utolsó negyedévében rendszerint veszteséges - az adózott eredmény el fogja érni a 2 milliárd forintot. 

A nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bruttó árbevétele 21,878 milliárd forint volt, 19,8 százalékkal magasabb az előző évi első három negyedévinél. A nettó értékesítés - a jövedéki és népegészségügyi termékadó (neta) nélküli árbevétel - 12,455 milliárd forintot tett ki, 16,4 százalékkal haladja meg a bázis időszakét.

A belföldi értékesítés nettó árbevétele 18,3 százalékkal, 11,323 milliárd forintra nőtt. A harmadik negyedévben 19 (az előző kettőben 23,9, illetve 12,3) százalékkal nőtt az árbevétel, amiben nagy szerepet játszott, hogy 2017-től a szeszesitalok eddiginél szélesebb körét érinti a neta, így jelentős elővásárlás volt Kalinka vodkából. 

A jelentésben kiemelik, hogy az április-novemberi piackutatási adatok szerint az adózott égetett szeszesitalok piaca mennyiségben 1,4 százalékkal nőtt. A prémium és minőségi termékek szegmensében 8,2, illetve 11,5 százalékos növekedés volt, a kommersz termékek volumene ugyanakkor 8,6 százalékkal visszaesett. 

Az árbevétel 1,133 milliárd forint volt, lényegében azonos az egy évvel azelőttivel (0,3 százalékkal csökkent). Az Unicum export árbevétele 5,5 százalékkal nőtt, ugyanakkor a pálinkaexport jelentősen, 45 százalékkal visszaesett, elsősorban az Egyesült Államokban és Németországban. 

Beruházásra 425 millió forintot költött a társaság az üzleti év első három negyedévében, ennek közel fele pótló jellegű, mintegy 100 millió forint pedig infrastruktúra javító beruházás volt. 

A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 17 190 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 18 100 forint, a legalacsonyabb 16 975 forint volt.

Zwack Unicum profit
Kapcsolódó cikkek