BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszettséget talált a Nébih Borsodban

Veszettségben pusztult el egy kecske és gidája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen a múlt héten - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A veszettség az egyik legveszélyesebb állatról emberre terjedő betegség.

Március elején egy rókában, a múlt héten pedig egy elhullott kecskében és gidájában mutatta ki a veszettség vírusát a Nébih laboratóriuma. Mindkét eset a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen történt. A térségben jelenleg is érvényben van az illetékes állategészségügyi hatóság által a korábbi eset miatt elrendelt 90 napos ebzárlat.

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyek veszettség elleni vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen, évente két alkalommal az állategészségügyi hatóság. A betegségtől való mentesség elérésében kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának.

A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

A betegséget Európa nyugati részén már felszámolták, és az elmúlt két évtizedben hazánk is jelentősen előrehaladt a mentesítésben. Míg az 1990-es években még több száz veszett állatot találtak évente, 2015-ben már klasszikus veszettség eset nem fordult elő Magyarországon és 2016-ban is csak egy esetben mutatták ki a vírust.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.