BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Programmal erősítenék a fiatalok digitális immunrendszerét

A fiatalok „digitális immunrendszerének” erősítése érdekében indít kampányt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve – jelentette be Novák Katalin államtitkár szerdán.

A fiatalokat a digitális téren sok veszély fenyegeti, a „digitális immunrendszerük” nem elég fejlett -Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott rendkívüli osztályfőnöki órán szerdán. A politikus bejelentette: ennek leküzdésére egy úgynevezett digitális immunerősítő programot indítanak.

Forrás: AFP

Poór Csaba, az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója ennek kapcsán elmondta, júniusban telekommunikációs, infokommunikációs, kiberbiztonsági cégek, reklámszakemberek és pszichológusok részvételével elkészítik a fiatalok „digitális immuntérképét” és a „digitális immuncsomagot”, amely alapján a kampány folyik majd. A tervek szerint szeptemberben indul a tényleges kampány, amikor az „immuncsomagot” eljuttatják a fiatalokhoz például weboldalakon és vloggerek segítségével.

Mindezek előtt azonban egy kerekasztalt hoznak létre, hogy feltérképezzék az ifjúság digitális „gyenge pontjait”. Emellett a megyei jogú városokban és a vidéki zenei fesztiválokon roadshow-znak majd, ahol az érdeklődők „digitális szűrővizsgálaton” vehetnek részt egy „etikus hackerrel”, ennek során ellenőrizhetik, mennyire erős a „digitális immunrendszerük”, például a felhasználói jelszavuk. Ezeken túl osztályfőnöki órákon és a médiában is szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő digitális veszélyekre és a tudatosabb internethasználat fontosságára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.