BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Porsche Hungaria autói repesztenek majd a vizes vb-n

A Porsche Hungaria 138 járművel segíti a magyarországi vizes világbajnokság sikeres lebonyolítását.

A támogatást sajtótájékoztató keretében, kedden jelentette be Vérten Sándor kommunikációs igazgató és Mátrabérci Sándor, az Audi márkaigazgatója. A július 14-én rajtoló vb fő helyszínén, a Duna Arénában tartott médiaeseményen elhangzott, hogy a cégóriás 86 Audi személygépkocsit és 52 Volkswagen kisbuszt bocsát a szervezők rendelkezésére, amellett sofőrszolgáltatást is biztosít, ily módon járulva hozzá a világbajnokság eredményes megrendezéséhez.

Szántó Éva, a világbajnokságot szervező és lebonyolító Bp2017 kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Porsche Hungaria, illetve az Audi márka az elsők között jelentkezett, hogy szívesen támogatná az eddigi legnagyobb magyarországi sporteseményt, és az úszók közül már több hónapja szponzorálja a két aktív olimpiai bajnokot, Hosszú Katinkát és Gyurta Dánielt.

A sajtótájékoztatón is jelenlevő Gyurta elmondta, hogy szorgosan készül a hazai világbajnokságra. Hozzátette, igyekszik maximálisan kihasználni a hátralévő heteket, hogy a lehető legjobb formában szerepeljen majd kedvenc számában, a 200 méteres mellúszásban a Duna Arénában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.