Cégvilág

BKV: nincs probléma az új metróval, csak tesztelés zajlik

Ismét megszólalt a BKV Zrt. a felújított 3-as metrók kapcsán. Szerintük azzal, hogy a felújított szerelvények ajtajai nem az utasok felőli oldalon nyílt ki természetes, hiszen a kocsikat csak tesztelték.

Az elmúlt időszakban több beszámoló szerint a felújított metrókocsik ajtaja a peron másik oldalán nyílt ki, amiről felvételek is készültek. A fenti felvetéssel kapcsolatban a BKV Zrt. ismételten megerősíti, hogy a beszámolókban említett vonat próbavonat volt, utasokat nem szállított – írta a közlekedési cég sajtóközleményében. Hozzátették: a próbavonat ajtajainak működését biztonsági okokból minden esetben a peronnal ellentétes oldalon tesztelik, éppen az utasok érdekében, hogy az ilyen járműre az utasok véletlenül se szállhassanak fel.

A felújított szerelvények a hatósági engedélyek kiadását követően állhatnak újra forgalomba, jelenleg a tesztfutások zajlanak. A tesztelés befejezése után az utasok biztonsággal vehetik igénybe a szóban forgó szerelvényeket.

Ilyen a metró a BKV szerint

Pár napja a BKV vezére is megszólalt metró ügyben. Sajtóközleményében akkor azt írta: sajnálatos módon egyes médiumokon keresztül olyan rémhírterjesztés zajlik, mely alkalmas arra, hogy a metrón közlekedő utasokat elbizonytalanítsa a metró biztonságos üzemelésével kapcsolatban. A BKV vezetése akkor megerősítette: az M3 metró biztonságos és – ahogy eddig, ezután is – mindenki teljes nyugalommal igénybe veheti.

 

BKV metró teszt ajtók
Kapcsolódó cikkek