BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gigantikus fejlesztések rendezik át az erőviszonyokat

Kína, Thaiföld és Dél-Korea is új repülőterek építésével, illetve a már meglévők fejlesztésével növelheti az utasforgalmát.

A világon a következő évtizedekben összesen 1100 milliárd dollár értékű fejlesztést terveznek a légi közlekedési infrastruktúrában, ebből 255 milliárd dollárt szánnak új repterek építésére, 845 milliárd dollárt pedig a meglévők korszerűsítésére és bővítésére – derül ki a CAPA légi közlekedési központ legfrissebb felméréséréből. Ebből több mint 125 milliárd dollárt új ázsiai repülőterek felépítésére fordítanak, amihez képest elenyésző az Egyesült Államokban és Kanadában ugyanilyen célokra szánt 3,6 milliárd dolláros összeg. A beruházáshullám teljesen átformálhatja az ázsiai légi közlekedés mai arculatát.

Pekingben 12,9 milliárd dolláros beruházás keretén belül épül új reptér. A komplexum a tervek szerint 2019-re készül el, és az egyik legnagyobb légi elosztóközponttá teszi Pekinget – Hongkong rovására. A China Southern, a Hainan és a Chengdu Airlines kisebb kínai városokból indít közvetlen járatokat az Egyesült Államokba és Európába, kihagyva az eddigi egyik fő összekötő elemet, Hongkongot. A kínai légi közlekedési hivatal ráadásul több új repteret is létesítene Sencsen, Sanghaj és Peking vonzáskörzetében, melyek révén – az Airbus számításai szerint – Kína belföldi légi forgalma megnégyszereződhetne.

A szingapúri negyedik terminált már tesztelik is. Forrás: AFP

A bangkoki Suvarnabhumi repülőtér fejlesztéseit és harmadik kifutópályáját 3,51 milliárd dollárból építik meg 2021-re, Dél-Korea pedig 4,49 milliárd dollárból szeretne második terminált építeni az Incshoni nemzetközi repülőtérre, amelyet ezzel – reményeik szerint – a világ egyik legnagyobb légi kiszolgáló központjává tennének.

A rivális ázsiai fejlesztések aggasztó jövőképet festenek a kontinens légi közlekedését eddig egyértelműen uraló Singapore Airlines és a hongkongi székhelyű Cathay Pacific Airways számára. A kulcspozíció megőrzése érdekében Szingapúr és Hongkong is jelentős lépéseket tett. Szingapúr 950 millió dollárból épít egy negyedik terminált a Changi repülőtérre, amely az év végén nyílhat meg. A reptér teljes kapacitását az új létesítménnyel évi 66 millióról 82 millió utasra bővítik. A 2016-os évet 58,7 milliós rekord-utasforgalommal zárták Szingapúrban. Ez azonban nem nyugtatja meg a megszerzett pozíciójukat féltő szingapúriakat, már azon dolgoznak, hogy 2020-ra elkészüljön egy harmadik leszállópálya és egy ötödik terminál is.

Hongkong sem marad el Szingapúr mögött a fejlesztésekkel. A Hongkongi nemzetközi repülőtéren a Dél-kínai-tenger egy részének feltöltésével hoznak létre egy harmadik, 3,8 kilométer hosszúságú leszállópályát, kiegészítve azt az utasokat ellátó infrastruktúrával. Ez a művelet összesen 18 milliárd dollárba kerülhet, és számításaik szerint 30 millió új utast vonzhat a repülőtérre, amelynek tavalyi 71 milliós utasforgalma közel járt a teljes kihasználtsághoz. A CAPA Hongkongra specializálódott elemzője, Will Horton ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a sok új létesítmény mit sem ér, ha a hongkongi repülőtér egyéb problémák miatt veszít vonzerejéből a légitársaságok szemében. Helyenként személyzethiány okoz fennakadásokat, a csomagokat átvilágító rendszerek lassúsága miatt pedig a biztonsági átvizsgálásoknál hosszú várakozások borzolják a kedélyeket.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.