Cégvilág

Hekkrazziát tartott a Nébih

A balatoni halsütödék is nagyító alá kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Szupermenta terméktesztjén. A tesztsorozat legújabb állomásán a nyár és a Balaton slágertermékének számító sült hekk vizsgálata zajlott. Ehhez kapcsolódva a hivatal hatósági munkatársai összesen 13 halsütödét ellenőriztek, valamint több mint 160 mintán mintegy 700 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el.

A négynapos akció során vizsgálták az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását, többek között a személyi és tárgyi feltételeket, a rendet, a tisztaságot, a személyi higiéniát, továbbá a raktáron lévő halkészletek nyomon követhetőségét, a halfajok és megnevezések azonosságát is. A hatósági ellenőrzések számos szabálytalanságot és hiányosságot feltártak, melynek következtében összesen több mint egymillió forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki – közölte a Nébih.

Kép: MW

A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből 2 esetben minden megfelelő volt. Öt helyen kisebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetésben részesültek. Öt üzletben viszont súlyos hibák miatt bírság kiszabására is sor került, melyek közül egy esetben tevékenységet korlátoztak, két helyen azonnal felfüggesztették a működést, a hiányosságok felszámolásáig. Két üzletben a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalomból nem megfelelő nyomon követés és a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt. Az ellenőrzések során összesen 1 175 000 forint élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki a felügyelők.

Mivel az ellenőrzések még a szezon elején, június utolsó hetében zajlottak, így a nyár kiemelt heteiben az ellenőrzött vendéglátóhelyek a hatósági intézkedéseknek köszönhetően a hiányosságok kijavítása után biztonságosan működtek.

A Szupermenta kedveltségi rangsora a laikus tesztelők összesített pontszámai alapján állt fel, amelybe a hatósági megítélés kivételesen nem számított bele. Bár a hatósági vizsgálat több hiányosságot feltárt, a vállalkozások ezeket kijavították a biztonságos működés érdekében.

Összesítésben a vendéglátóhelyek és azok sült hekk termékeinek pontszáma alapján az északi part legkedveltebb halsütödéje az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, míg délen a balatonlellei Nádfedeles bizonyult a legjobbnak. Második lett a balatonalmádi Jóbarátok Halsütöde és a balatonszemesi András büfé. Harmadik helyen zárt a Zánkán található Jegesmedve büfé, míg a déli oldalon a siófoki Kremánék halsütője végzett a dobogó harmadik fokán – közölte a Nébih.

Balaton hekk Nébih sör
Kapcsolódó cikkek