Cégvilág

Készül a 2019 utáni évekre a Naftogaz

Stabil téli gáztranzitot ígér, és Ukrajna ellátása miatt sem aggódik a Naftogaz, de a Gazprommal még perben áll. A Világgazdaságnak a társaság első embere, Andrij Koboljev adott interjút.

Lesz-e Ukrajnának elég gáza a következő télen?

A Naftogaz az utóbbi években bebizonyította, hogy képes a folyamatos ellátásra és tranzitálásra. A tavalyi fűtési idényt a mostanitól kisebb tárolói készlettel kezdtük, de az utóbbi öt év rekordmennyiségével zártuk. 2017 első kilenc hónapjában 17,5 milliárd köbméter gázt vettünk, ebből 7,1 milliárd köbmétert 12 európai kereskedőtől. Mindkét mennyiség számottevően magasabb az előző évinél, és még magántársaságok is behoztak 3,6 milliárdot. Összességében biztosítva látom az ország téli gázellátását.

Akkor sem támadna zavar, ha csökkenne az Oroszország felőli tranzit?

Az Európába és Törökországba küldött orosz gáz csaknem fele az ukrán hálózaton halad keresztül, és úgy tudjuk, az alternatív útvonalak telítve vannak. A tranzit most csak az európai kereslet mérséklődése miatt eshetne. Az Ukrajnán keresztüli idei gáztranzit közel tízéves rekordra érhet, mert az első kilenc hónapban 70,4 milliárd köbméternél tartottunk, ami 23 százalékos növekedés a 2016-os időszakhoz képest. Nemrég karbantartás miatt leállt az Északi Áramlat, de a teljes, érintett orosz gázmennyiség gond nélkül eljutott Európába, Ukrajnán keresztül. Amikor 2014-ben Oroszország megpróbálta aláásni, hogy uniós kereskedőktől vásároljunk gázt, akkor a Gazprom csökkentette a rajtunk keresztüli tranzitot (62,2 milliárd köbméterre egy éven belül), így a Gazprom egyes európai ügyfelei a megrendeltnél kevesebb gázt kaptak. Akkor még a mostaninál 27 százalékkal nagyobb volt Ukrajna gázigénye, de ilyen körülmények között is nyugodtan átteleltünk. Azóta sokkal jobb a helyzetünk, 17,5 milliárd köbméter gáz van az ukrajnai tárolókban, stabilan hozzáférünk az európai gázpiacokhoz, a fogyasztás pedig csökkent.

Hogyan készül a Naftogaz arra, hogy a Gazprom 2019 után jelentősen csökkenti az Ukrajnán keresztüli tranzitot?

Ez nagyon valószínű forgatókönyv. Az ukrán szabályozó hatóság gyorsított értékcsökkentést épített be a szállítási díjba. A Gazpromtól nem kaptunk utalást arra, hogy a társaság 2020 után is ki kívánna használni valamennyit abból a lekötött több mint 110 milliárd köbméterből, amelyet biztosítanunk kell 2019 végéig. Ukrajnában 2016-ban európai uniós energetikai szabályozást vezettek be, amely szerint a tarifát nem a két vállalat megállapodásával alakítják ki, hanem a szabályozó által meghatározott, világos módszertan szerint. A Gazprom azonban nem teljesíti az új jogszabály követelményeit, és nem fizeti ki a megemelt díjakat, emiatt a stockholmi bírósághoz fordultunk. Gázrendszerünket 2020 után is jelentős mennyiségű tranzitra képesen kívánjuk tartani, de a pénzünket elsősorban a nagy valószínűséggel megtérülő területeken fektetjük be.

Most honnan jut Ukrajna gázhoz, és hogyan fizet érte?

Oroszországtól már csaknem két éve nem vásárolunk. 2017 első kilenc hónapjában 53 százalékkal szereztünk be többet az európai gázpiacról, mint az előző év azonos időszakában. Az áruért saját forrásból, az EBRD-től kapott 300 millió dolláros, illetve a Világbank által rendelkezésre bocsátott 500 millió dolláros (euróra denominált) rulírozó hitelből fizetünk. Rendben törlesztünk minden hitelezőnknek.

Milyen a Naftogaz gazdasági helyzete?

Öt év után tavaly először nyereséges lett, az egymilliárd dolláros profitjából rekordnagyságú, 500 milliós osztalékot fizetett egyetlen tulajdonosának, az ukrán államnak. Miközben semmilyen állami támogatást nem kap, a költségvetés bevételeinek a 16 százalékát adja. Sokat segített, hogy a kormány 2014-ben szakított azzal, hogy a lakossági gázárakat a piaci szint 10-15 százalékán tartotta. A mai ár megközelíti a piacit, támogatást csak a legjobban rászoruló családok kapnak. Beszerzéseinket diverzifikáltuk, így 2014-től 4 milliárd dollárral olcsóbban jutottunk gázhoz, mint ami a Gazprom által használt árképletből adódna. A stockholmi választott bíróság elutasította a Gazprom velünk szembeni, óriási, 44 milliárd dolláros követelését, ami mögött az állt, hogy nem vettük át a „take or pay” (vidd vagy fizess) megállapodás szerinti gázmennyiséget. Beszerzéseink a ProZorro internetes tenderoldalon folynak, az eddigi 17 ezer vásárlással 350 millió dollárt spóroltunk. Jelentősen javítottuk a likviditásunkat, és újratárgyaltuk néhány régebbi hitelünket.

Mikor felel meg a társaság felépítése és működése az uniós elvárásoknak?

A döntés már megszületett a tevékenységek szétválasztásáról, de a megvalósítás sajnos politikai okokból csúszik. Bár minden szükséges technikai lépést megteszünk, hogy a kereskedő és az üzemeltető elkülönítése a fogyasztók károsítása nélkül történjen meg, Ukrajna nemzetközi hitelezőivel együtt mi is aggódunk a kormányterv végrehajtásának késedelme miatt. Részben emiatt mondtak le nemrég a társaság felügyelőbizottságának külföldi tagjai.

És még mi miatt?

Késik a vállalatirányításnak a kormány által már 2015-ben jóváhagyott, teljes reformja, pedig formálisan ez volt a feltétele a 300 millió eurós EBRD-hitelnek. Bár tavaly létrejött a független tagokból is álló felügyelőbizottság, de az érintett három igazgató a 2017. áprilisi határidőre sem vehette át a nekik kijelölt funkciókat a kormányügynökségektől. A független tagok hiányolták több ügy előremenetelét, és panaszkodtak a politikai befolyás fennmaradására is. Kritikus az is, hogy a kormány felügyeli és hagyja jóvá a Naftogaz üzleti tervét és stratégiáját. Bár jelentős eredményt értünk el a gázkereskedelem és az liberalizálásában, a versenyképességünkhöz arra is szükség van, hogy ugyanazon szabályok vonatkozzanak ránk, mint piaci versenytársainkra.

Mit tervez a Naftogaz a kihasználatlan gáztárolóival?

A mi kapacitásaink a legnagyobbak Euró­pában, de az ország gázigénye 2013 óta majdnem megfeleződött, importálunk is nyugat felől. Így a 30 milliárd köbméternyi tárolónak csak nagyjából a felét használjuk. A fennmaradó részt piaci ügyfeleknek szánjuk, vámszabad területként, ezt a gázt nem kell levámolni több mint ezer napon keresztül. Az Ukrtranszgaz szolgáltatási díja a legkedvezőbb Európában: tárolási ciklusonként mintegy 0,4 euró megawattóránként.

Miért kereste fel a társaságot a nyáron a magyar energiahivatal és az MFGT vezetése?

Megvizsgálták az ukrán gázszállító rendszernek a magyarországi ellátásban érintett létesítményeit, remélem, elégedettek voltak. A Magyarországon felhasznált gáz legnagyobb része Ukrajnán át érkezik, így nagy szerepünk van Magyarország ellátásbiztonságában. Lapértesülések szerint azonban Oroszország arra venné rá Magyarországot, hogy a saját területén hosszabbítsa meg a Török Áramlat gázvezetéket. Ám elég a térképre nézni: az új szállítási útvonal a meglévőhöz képest száz kilométeres kerülőt és dollármilliókban számolt többletköltséget jelent a magyar fogyasztóknak. Az orosz elkerülő gázvezetékek geopolitikai és katonai célokat szolgálnak. E projekteknek csökkenteniük kell az európai érdeklődést az ukrán ügyek iránt, és meg kell teremteniük az EU egyes országaiban a gázhiányt, ami Oroszországnak új hatáskört ad az uniós politikára.

Mekkora veszteség érte a Naftogazt a Krím elcsatolásával?

Elveszítettük a termelő leányvállalatunk minden tevékenységét, a feltárásban és a termelésben használt szárazföldi és tengeri eszközeit, létesítményeit. Ötmilliárd dolláros kárigényt jelentettünk be a hágai választott bíróságon.

Most mennyi gázt termel a Naftogaz?

Tavaly 14,6 milliárd köbmétert, az ország gáztermelésének a háromnegyedét. Ám a gázt 2014 előtt a tizedéért adtuk el, a bevétel 70 százalékát pedig be kellett fizetnünk bányajáradékként. Termelésünk élesen zuhant, viszont a támogatott gázárak mellett az ország gázigénye nőtt. Az ellátásból hiányzó 60 százaléknyi gázt a Naftogaz csak a Gazpromtól, az általa diktált áron tudta beszerezni. Ezen keresztül a Kreml befolyásolhatta országunk bel- és külpolitikáját is. Bár a 2014-ben indult gázpiaci reform óta is szabályozott áron kell adnunk a gázt, de már a korábbi ár tízszereséért. Termelő leányvállalatunk 2020-ig 3 milliárd dolláros beruházásra készül, a harmadával növelné a termelését, és fontolgatja a gáztermelést a Fekete-tenger homokzátonyaiban.

Lát Ukrajna számára fantáziát az LNG-ben?

Az uniós terminálokba érkező LNG számunkra vezetékes gáz is. Odesszában elvileg nekünk is lehetne LNG-t fogadó kikötőnk, de még nincs értelme megépíteni, mert Törökország nem enged át LNG-tankereket a Boszporuszon. Grúzia felől juthatnánk LNG-hez, ahol tekintélyes mennyiségű gázlelőhelyet tártak fel. Bár a Naftogaz nem vesz részt e projektekben, készek vagyunk támogatni az ottani LNG-terminál összekapcsolását a gázhálózatunkkal, és megfontolni az ilyen gáz megvásárlását.

Milyen belföldi gázipari szabályozásmódosításokat tartana szükségesnek?

Az engedélyezések felgyorsítását, átláthatóbbá tételét, valamint a kedvező és kiszámítható adórendszer kialakítását és egy felhasználóbarát természeti erőforrás-nyilvántartás létrehozását. Tarthatatlan, hogy egy lelőhelyen indítandó munkához mintegy 40 engedélyt kell beszerezni 16 hivataltól, ami nagyjából két évet vesz igénybe. Az ukrán kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig megszabadul a gázimporttól, és ez megköveteli a termelés maximális támogatásának rendjét.

Milyen most a Naftogaz és a Gazprom kapcsolata?

Sok múlik a választott bíróság november végére várt döntésén. Ez év májusában a stockholmi testület lelkiismeretlennek minősítette az orosz társaság által alkalmazott take or pay rendelkezést, és elutasította a Gazprom 44 milliárd dolláros követelését. Stockholmban jelenleg is vizsgálják a gázárképzést, és egy másik ügyet a gáztranzitszerződéssel kapcsolatban. Reméljük, hogy az orosz társaságot a túlárazása miatti visszatérítésre, elveszett bevételeink miatt pedig a kiesés megtérítésére utasítja. A Gazprommal kötött minden szerződéses kötelezettségünknek eleget teszünk, jelentős mennyiségű orosz gáz európai tranzitját biztosítva Európa felé, és továbbra is megbízhatóan tranzitálunk a jövőben is.

Naftogaz Gazprom
Kapcsolódó cikkek