Cégvilág

Sztárépítészek formálják a jövőképet

Közép-Európa legjobb munkakörnyezetét, egyedülállóan attraktív irodaházat épít a MOL-csoport, a cég a beruházással már leendő munkavállalóinak is imponálni akar. Egyértelmű: a munkaerőpiacon új szelek fújnak.

Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója nem véletlenül emlegette a Kopaszi-gát mellé tervezett toronyház tervének bejelentésekor a Google és az Apple székházát példaként. Magasra tették ugyanis a mércét minden értelemben, hiszen a majdan 120 méter magasra nyúló épület a növekvő vállalatcsoport jelentőségét is hivatott érzékeltetni. A londoni sztár-építésziroda, a Foster + Partners csapata által formába öntött terv alapján, a Finta Stúdió Építésziroda finomhangolása után 2018-ban induló építkezés során nemcsak Buda új városnegyede, a BudaPart, hanem egész Budapest emblematikus épülettel gazdagodik. A MOL a 2030-as stratégiájával összhangban döntött úgy, hogy megépít egy olyan inspiráló, a vállalatcsoport eredményeit és ambiciózus terveit megfelelően kifejező, a dolgozókat középpontba állító székházat, amely – hasonlóan a cég immár két évtizedes úttörő tevékenységéhez – kilép a tradicionális keretekből, és a leginnovatívabb munkakörnyezetet hozza Magyarországra – hangsúlyozták az építészet világnapján leleplezett makett bemutatása alkalmából a cég illetékesei.

Fotós: Vémi Zoltán

A toronyház terve a várakozásoknak megfelelően nagy visszhangot keltett. Voltak, akik megkönnyebbülten sóhajtottak fel, hogy nem a korábban mások által bemutatott ormótlan magasház épül meg ott, hanem egy jóval légiesebb, attraktív irodatorony. Mások ujjongtak, és voltak, akik szavazást indítottak az interneten a MOL Campus látványtervéről. A Nigel Dancey vezető tervező által bemutatott építészeti tervek színvonalát viszont aligha vonja kétségbe bárki is, hiszen a Foster + Partners referenciái között olyan megvalósult épületek vannak, mint a cupertinói Apple Park, az új pekingi repülőtér, a berlini Reichstag üvegkupolája, a Londonban található új Wembley-stadion és az úgynevezett „Uborka”, illetve a frankfurti Commerzbank-székház.

A Kopaszi-gát mellé szánt toronyházat belülről kifelé haladva, az épületben dolgozók jelenlegi és jövőbeli igényeire szabva formázta meg a londoni építésziroda csapata. A Foster + Partners hetven országból 1200 munkatársat foglalkoztat, akik 140 különböző szakmát képviselnek, kezdve az akusztikai mérnöktől a programozón át az űrmérnökig. A tőlük kikerülő terv minden elemében komplex, innovatív és a lehető legmodernebb lehetett, a megrendelő ugyanis kompromisszumok nélküli épületet kért. Olyannyira nem akarta gúzsba kötni magát a cég, hogy a tervezett projekt teljes területét megvásárolta a Kopaszi-gát mellett születő új városnegyedben. A BudaPart néven most startoló vegyes funkciójú ingatlanfejlesztés első ütemének alapkövét nyáron helyezték el. Akkor, amikor a MOL Campus tervén még a legnagyobb titoktartás mellett dolgoztak Londonban – és persze Budapesten, ahol a beruházás ötlete megszületett, és amelynek megvalósítási helyszíne a telekegyüttes megvásárlásával már tavaly biztossá vált.

https://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/uj-szekhazat-epit-a-mol-632981/

Az új MOL-székház tervének bejelentését a BudaPartot fejlesztő cég üdvözölte elsőként, kiemelve, hogy a csúcsberuházás a világszínvonalat hozza el a hazai irodaház-építészetbe. Nem mellesleg az új városnegyed főterének fontos jelképévé válik majd, ami a Kopaszi-gát mellett több száz lakás és több ezer négyzetméternyi iroda megépítését célul kitűző Property Market Kft. számára érthetően egyáltalán nem mellékes. A környéken élők és majdan ott dolgozók, valamint az odaköltözők számára az ingatlanfejlesztés pozitívuma lesz a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Az egyelőre kényelmesen csak autóval megközelíthető terület bevonása a tömegközlekedésbe elkerülhetetlen, a tervek között szerepel a Gellért tértől meghosszabbított fonódó villamos pályájának kiépítése éppúgy, mint a közvetlen buszjáratok és a már meglévő hajóállomás eddiginél jobb hasznosítása. Minderre azért is szükség lesz, mert a 120 méter magas épület tetejére tervezett körpanorámás kilátó is jelentős idegenforgalmat generál majd. Mindemellett a jövő munkavállalóinak megnyerését is célul tűző olajipari cég nem véletlenül építtet 300 kerékpár elhelyezésére alkalmas tárolót a toronyházhoz: az épület nemcsak az építészeti és egyéb sztenderdek betartása révén lesz előremutatóan környezettudatos, hanem majdani használói révén is.

székház Mol iroda
Kapcsolódó cikkek