Cégvilág

Bontóba kerülhet az első A380-as

Az Airbusnak új megrendeléseket kell szereznie az A380-as ­óri­ásgépére, különben hamarosan át kell gondolnia a modell jövőjét.

Vagy új tulajdonost kap, vagy mehet a bontóba az első superjumbo, azaz az Airbus A380-as első szolgálatba állított példánya. Az 550 utas szállítására alkalmas óriásgépet ugyanis a Singapore Airlines (SA) a tízéves futamidő lejárta után visszaadta a lízingcégnek. A Dr. Peters pedig az Airbus bázisától, Tou­louse-tól 75 kilométerre lévő Tarbes repülőterére szállítja a jövő héten, ahol 25 nagy gép átmeneti tárolására van lehetőség.

A superjumbo óriásgép túl nagy és túl drágán üzemeltethető
Forrás: AFP

Kell is a hely, hiszen a jövő év során, januárban, áprilisban és júniusban érkezik három másik obsitos az SA-tól, amely az ötödik gépet a Doric lízingvállalathoz küldi vissza márciusban, csökkentve flottájában a csalódást okozó, kihasználatlan superjumbók számát. A gépeket Szingapúrban fehérre festik, utasterüket újszerű állapotba hozzák, megkönnyítve a vevőkeresést, illetve elkerülve a gépenkénti 25 millió dolláros kötbért. Érdekesség, hogy a megállapodás értelmében a Tarbes-ra érkező A380-asokból kiszerelik a Rolls-Royce hajtóműveket, és hasznosításra visszaküldik őket a gyártójuknak.

A Dr. Petersnél a Bloomberg érdeklődésére elmondták, hogy bíznak abban: nem sokáig maradnak a hangárban a gépek. Eladásukat megnehezíti, hogy nincsen piaci áruk, referenciaként pedig a méretben hasonló eredeti jumbókat, a Boeing–747-eseket aligha lehet figyelembe venni. Eddig egyetlen A380-as sem cserélt gazdát. Hatan érdeklődtek a Dr. Petersnél, köztük egy távol-keleti fapados, amely 700 utas szállítására tenné alkalmassá a gépeket. Az ellenkező véglet is él: egy svájci cég VIP-célokra luxusgépekké alakíttatná át a superjumbókat. Ha minden kötél szakad, alkatrészenként értékesítik a gépeket, az eredeti 250 millió dolláros listaárukhoz képest 100 milliót tudnának kiszedni belőlük.

Az Airbus viszont még nem temeti a pokoli drágán kifejlesztett modellt, s az érdeklődés felkeltésére 80 extra üléssel és energiatakarékos szárnyakkal kínálja az új A380-asokat, de kevés sikerrel. A jövő héten kezdődő dubaji repülővásár sorsdöntő lehet a típus jövője szempontjából, ott eldőlhet, hogy legnagyobb vásárlójuk, az Emirates megerősíti-e a 20 gépre szóló, függőben lévő szerződését.

Airbus superjumbó A380
Kapcsolódó cikkek