BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmúltak a nehézségek, stabil a pulykaágazat helyzete

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hazai pulykaágazat túl van az utóbbi évek nehézségein, az áfacsökkentés segítette a belső kereskedelem bővülését. A magyar pulykahús kelendő külföldön is, de egyre erősebb a verseny a szomszédos országokkal, főként a lengyel termelőkkel – tájékoztatott a Magyar Pulykaszövetség.

A szervezet közleménye szerint az ágazat helyzete stabil, a heti felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, valamint a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz, és mind a német, mind a lengyel árakhoz mérten kedvezőbbek. Ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exporteredményeket, rontotta a kilátásokat.

A pulykaszövetség a kilátásokat is stabilnak ítéli, nem számít hirtelen ármozgásokra. Úgy vélik, az élőpulyka árakban inkább csökkenés várható az év hátralévő hónapjaiban a lengyelországi élőállat kínálat miatt. Szakértők 2018 első negyedéve után várnak némi áremelkedést, melyet a német állatvédelmi szabályozások változásai (telepítési sűrűség csökkentése, csőrkurtítás elhagyása stb.) okozhatnak. A piac stabilitását a szervezet szerint erősítheti az is, hogy Japán és Dél-Korea ismét megnyitotta piacait a magyar pulykahús előtt.

Forrás: AFP

Idén vegyes hatások érték a pulykaágazatot. Az áfacsökkentés jótékony hatású volt, serkentette a belső kereskedelem bővülését. 2016 végén, a madárinfluenza miatt a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát is (a közlemény szerint utóbbit inkorrekt kereskedelempolitikája miatt). A járvány következményeként több ország korlátozó intézkedést vezetett be a Magyarországról származó baromfitermékekkel szemben, melyek feloldása folyamatban van. Mindezek mellett a lengyel pulykaágazat erősödése is visszavetette a magyar exportot.

Bár a magyarok tavalyi, évi 5,5-6 kilogrammra becsült átlagos fogyasztásukkal már nem számítanak a világ élvonalába tartozó fogyasztóknak, ez még mindig magasabb érték, mint az EU 28 tagjainak évi 3,8 kilogrammos átlagfogyasztása. A január-augusztusi belföldi értékesítési adatok alapján kalkulált fogyasztás jelentősen nőtt, az első 10 hónap eredménye megközelítőleg annyi lesz, mint tavaly a teljes évben. Belföldön 10 százalékos fogyasztásbővüléssel kalkulál a szervezet 2017-ben, ugyanakkor az éves teljesítmény elmarad a tavalyi termelési adatoktól – jelentette ki a közlemény szerint Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke.

https://www.vg.hu/vallalatok/meg-lathato-madarinfluenza-hatasa-2-687101/

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.