Cégvilág

Tucatnyi új jármű érkezhet jövőre a fővárosba

Hatvan Solaris-Skoda típusú lengyel és cseh közös gyártmányú trolibusz és 26 spanyol CAF villamos érkezhet akár már jövőre Budapestre – írta a Magyar Nemzet csütörtökön a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján.

A kormányhatározattal az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (Ikop) éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló másfél évvel ezelőtti döntést módosították, és összesen 27,8 milliárd forintot különítettek el járműbeszerzésre – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Forrás: MTI

„Mi kezdeményeztük az átcsoportosítást, mert így mégiscsak jól járnak a budapestiek” – nyilatkozta a lap kérdésére Tarlós István főpolgármester, aki abban bízik, hogy az új, klímás és legfeljebb négy kilométeres hosszon önjáró (felső vezeték nélkül közlekedni képes) trolik és a szintén korszerű villamosok mielőbb megérkeznek.

Erre minden esély megvan, hiszen a trolibuszok és a villamosok korábbi, 40 milliárdos – szintén uniós támogatású – projektjére kiírt közbeszerzések mindkét tömegközlekedési járműfajtánál opciós jogot tartalmaztak. Így amint megérkezik a kormánydöntésből következő hivatalos fedezetgarancia, a főváros már kezdeményezheti is a lehívást a szerződött gyártóknál és szállítóknál – írta a Magyar Nemzet.

főváros trolibusz villamos
Kapcsolódó cikkek