Korábban is szerződött a rendőrséggel a Hunguest Hotels
Már az előző tulajdonos idején, és a jogelőd cégnél is kötött megállapodást a rendőrséggel a Hunguest Hotels vidéki rendőrök fővárosi elszállásolásáról – nyilatkozta a Magyar Idők hétfői számában Hülvely István, a cég vezérigazgatója.
„A január 11-én kötött megállapodás szerint második alkalommal nyerte el fő konzorciumi tagként a Hunguest Hotels szállodalánc a magyar rendőrség alkalmazottainak megrendelt fővárosi szálláshelyekre szóló közbeszerzést. Ugyanezt a kiírást már az előző tulajdonos, Leisztinger Tamás cége, az Arago Zrt. idejében is ez a konzorcium teljesítette, sőt jogelődünk, az egykori munkásszállók idegenforgalmi hasznosítására 1991-ben alakult Eravis-lánc még több ilyen jellegű megállapodással rendelkezett” – jelentette ki a vezérigazgató.
Azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint azért nyert a cég a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbeszerzésén, mert a szállodaportfólió 2016-ban Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tulajdonába került. A 24.hu azt írta, hogy a szerződés eredetileg becsült értéke 1,5 milliárd forint volt, ehhez képest a végleges érték bruttó 4,8 milliárd forint lett.
Hülvely István elmondta: a négyévente meghirdetett közbeszerzés határideje tavaly lejárt, az újabb kiírás eredményeként pedig a rendőrök tovább lakhatnak az általuk évek óta igénybe vett, alacsony kategóriás hotelszobákban.
A megállapodás főként a nagyszabású fővárosi események – például a nemzetközi konferenciák, politikai csúcstalálkozók, sportrendezvények – idején a fokozott biztonsági jelenlét ellátásához szükséges plusz munkaerő elhelyezéséről szól – tette hozzá.
A négy évre szóló megállapodás
összesen maximum bruttó 4,8 milliárd forint elvi keretösszegről szól,
a vezérigazgató azonban a lapnak úgy vélekedett, a szállások egy része a tapasztalatok szerint nem lesz teljesen kihasználva. A gyakorlat alapján a keretösszeg nagyjából 60 százaléka jelenik majd meg bevételként az igénybe vett szolgáltatásért cserébe.


