Cégvilág

Kosarat kapott az Alibaba Trumptól

Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megtorpedózta az eljáró washingtoni szakhatóság (CFIUS), hogy a kínai Alibaba leánycége révén megvesse a lábát az amerikai elektronikus fizetések piacán.

Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megtorpedózta az eljáró washingtoni szakhatóság (CFIUS), hogy a kínai Alibaba leánycége révén megvesse a lábát az amerikai elektronikus fizetések piacán. A Jack Ma által alapított Alibabához tartozó Ant Financial még tavaly áprilisban adott 1,2 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot versenytársára, a MoneyGram Internationalre, de az ügyre csak most tett pontot a Trump-adminisztráció.

Forrás: AFP

A meghiúsult üzlet miatt az Alipay digitális fizetési rendszert üzemeltető Ant Financialnek 30 millió dollár elállási díjat kell fizetnie a MoneyGramnek. Az elutasítás nagy pofon Jack Ma számára, aki tavaly januárban még egymillió új amerikai munkahely ígéretével próbálta megnyerni az elnök bizalmát. Az amerikai polgárok védelme, adataik biztonsága azonban a bizottság megítélése szerint fontosabb szempont még a munkahelyteremtésnél is.

Maga az engedélyezési eljárás normál esetben 75 napig tart, most viszont ezt kétszer ennyivel kellett megtoldani a menet közben felmerülő aggodalmak tisztázása végett – írja az SCMP. Ám szakértők szerint nemcsak ez játszott közre az elutasításban, hanem a kínaiak Észak-Koreát a szankciók ellenére burkoltan, sőt nyíltan is támogató magatartása és a nyomasztó kínai kereskedelmi többlet leépítésére tett eredménytelen próbálkozások. Ezenkívül a Peking által ösztönzött dömpingáras versenytorzító hatása is sokat nyomott a latban.

Az amerikai székhelyű konkurens fizetési szolgáltató, az Euronet Worldwide is mindent megtett, hogy megakadályozza az ügyletet. Ellenséges felvásárlási ajánlatot tett a MoneyGramre, s miután nem járt sikerrel, Washingtonban nyíltan lobbizni kezdett a kínaiak bejövetele ellen. Az Euronet egyelőre nem adott világos választ, hogy tesz-e újabb felvásárlási ajánlatot. A fúziós kísérleten elbukott két kikosarazott cég ezután partneri együttműködésben erősíti kapcsolatait Kínában, Indiában és a Távol-Keleten, ahogy az Egyesült Államokban is. A piac felemásan fogadta a washingtoni vétót, a MoneyGram árfolyama 8,5 százalékot esett, és 13,1 dollárnál jár, miközben a felvásárlási ajánlat 18 dollárról szólt. Az Ant Financial tőzsdei bevezetését egyelőre elhalasztotta az Alibaba, erre az idén vagy jövőre kerítenek sort. Az anyacég részvénye viszont 6,5 százalékkal erősödött.

felvásárlás fúzió MoneyGram Alipay Alibaba
Kapcsolódó cikkek