BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látványos eredményjavulás a Boeingnél

A Boeing árbevétele csökkent, kiadásai nőttek, az eredmény mégis ugrásszerűen javult, a képlet megoldása ennél a cégnél is az amerikai adóreform, amelynek köszönhetően a repülőgépgyártó egymilliárd dollárt takarított meg egyetlen negyedév alatt.

Bár árbevétele csökkent, üzemi és adózott eredménye is jelentősen javult az amerikai Boeing repülőgépgyártónak 2017-ben az előző évhez viszonyítva – derül ki a cég szerdán megjelent eredmény-kimutatásából.

Az elmúlt évben a Boeing az előző évihez képest 1 százalékkal kevesebb, 93,3 milliárd dollár bevételből gazdálkodott, a legtöbb bevételt, 56,7 milliárd dollárt a kereskedelmi típusok gyártásából és értékesítéséből szerezték, a hadiipari és szolgáltatási részleg 21 és 14,6 milliárd dollár bevételt termelt. A kiadások 5,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit és 76 milliárd dollárt tette ki.

A Boeing B-747 utasszállító prototípusa.
Forrás: AFP

Az üzemi eredmény ugyanakkor a tavalyi 5,8 milliárd dollárról, 76 százalékkal, 10,2 milliárd dollárra ugrott, az adózott eredmény pedig 67 százalékkal, 8,1 milliárd dollárra javult. Az egy részvényre jutó eredmény 13,43 dollár lett.

A látványos eredményjavulás mögött elemzők szerint a tavaly decemberben elfogadott amerikai adóreform húzódik.

A negyedik negyedévben ugyanis a nettó jövedelem 3,13 milliárd dollárra emelkedett, azaz közel megduplázódott. Az egy részvényre jutó nyereség 5,18 dollárra nőtt a tavalyi negyedik negyedéves 2,59 dollárról, ebből a javulásból 1,74 dollár az adóreformnak köszönhető. Összességében a csoport jó 1 milliárd dollár adót takarított meg az utolsó negyedévben.

Az egész tavalyi évet tekintve, a cég fő tevékenységéből, a kereskedelmi repülőgépek értékesítéséből a 2016-os szinthez képest 2 százalékkal kevesebb, 56,7 milliárd dollár bevétele származott a Boeingnek, pedig 2 százalékkal több, 763 gépet adtak át a légitársaságoknak üzemeltetésre. A cég rendelésállománya rekordszinten volt az év végével, 5864 gép gyártására van szerződése, listaáron számolva 488 milliárd dollár értékben.

Előrejelzésében a Boeing azzal számol, hogy 2018-ban 810-815 gépet ad át, a bevétel 96-98 milliárd, az egy részvényre jutó eredmény 15,90-16,10 dollár lehet.

https://www.vg.hu/vallalatok/keshegyig-meno-harc-az-airbus-es-a-boeing-kozott-747423/

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.