Cégvilág

Milliárdokat szórtunk el tavaly év végén az interneten

Kevesebbszer vásároltak a magyar felnőtt internetezők a tavalyi Black Friday alkalmával, mint egy évvel korábban – derül ki az eNET Internetkutató felméréséből.

A felnőtt magyar internetezők közül kevesebben vásároltak a tavalyi Black Friday alkalmával, mint egy évvel korábban – derül ki az eNET Internetkutató felméréseiből. Amíg 2016-ban összesen 2,1 millió internetező vásárolt az akcióban részt vevő üzletekben és webáruházakban, addig 2017-re ez a szám 1,7 millióra apadt. Pedig a Black Friday előtt készült előzetes felmérés alapján még kétszer ennyien voltak azok, akik vásárolni terveztek ezeken a napokon. A forgalom is elmaradt a várakozásoktól: az előzetes becslés szerint akár 120 milliárd forintot is hozhatott volna a Black Friday, ezzel szemben ennek csupán fele valósulhatott meg – áll a felmérésben.

Forrás: MTI

A kutatásból az is kiderült: tavaly év végén a felnőtt internetezők 90 százaléka vásárolt karácsonyi ajándékot online (3,7 millió fő) vagy offline módon (4,9 millió fő). Karácsonyi ajándékokra a felnőtt internetezők hozzávetőlegesen 234 milliárd forintot költhettek tavaly, amelynek 42 százalékát, mintegy 98 milliárd forintot online, míg 58 százalékát – csaknem 136 milliárd forintot – offline üzletekben költötték el.

A Posta mellett szinte minden kiszállítást végző cég készült a karácsonyi időszakra, mégis voltak olyanok, akik már nem tudtak karácsony előtti kiszállítással online rendelést feladni, illetve a korlátozások miatt a külföldi webáruházakból tervezett rendeléseiket inkább elhalasztották. Ezen túl a karácsony előtti kiszállításra vonatkozóan minden ötödik online vásárló tapasztalt kiugróan magas díjakat.

A felmérés végül hozzáteszi, a tavalyi karácsonyi szezonban valamivel kevesebben voltak, akik késve kapták meg csomagjukat, mint egy évvel korábban, a 2016-os karácsonyi időszakhoz képest viszont a késés ideje mérséklődött. A vásárlók átlagosan négy nappal (egy évvel korábban átlagosan öt nappal) később kapták kézhez csomagjaikat.

offline vásárlás felmérés online vásárlás vásárlás
Kapcsolódó cikkek