BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Hollandiában is túltolták a napelemet, a lakosság issza a levét

Olyan szabályozási eszközökkel igyekeznek Hollandiában kezelni a túlburjánzó napenergia-termelés káros kövekezményeit, amelyek hátrányosak a lakossági napelem-tulajdonosok számára. Tavaly be is zuhant az új telepítések száma, de ettől még nem kell temetni a napelemet.

Teljesen összeomlott a hollandiai napelempiac. Az idén mindössze 164 ezer panelt telepítettek, közel 75 százalékkal kevesebbet, mint a 2023-as rekordévben. Akkor több mint félmillió napelem került a helyére. Szaporodik viszont az akkumulátorok száma.

napelem
Már nem biztos, hogy olyan jó üzlet a napelem / Fotó: Hung Chung Chih / Shutterstock

A változásról a De Telegraaph számolt be, a hollandiai New Energy Researchet idézve. A kutatóintézetnek a legújabb napenergia-trendekről szóló tanulmányából kiderül, hogy ez a meredek csökkenés

  • elsősorban a nettó elszámolási rendszer 2027 végére várt bizonytalanságának tudható be. A rendszerben az áram vételezője az általa felhasznált árammennyiséget csökkentheti az általa termelt áram mennyiségével. A nettó elszámolás megszűnésével azonban hosszabb idő alatt térül majd meg a beruházása.
  • Ráadásul már akkora a napenergia-kínálat, hogy emiatt a piaci ár negatívvá válhat.
  • A kereslet csökkenésének további oka az energiahálózat túlterheltségében keresendő. Emiatt ugyanis a szogáltatók elkezdtek magasabb betáplálási díjakat felszámítani. A holland lap szerint ezért máris tömeges az igény a napelemek által termelt többlet-villamosenergia betáplálási díjának csökkentésére. A díjak állítólag ellentétesek is lehetnek a jogszabályokkal.
  • Közben nagyjából megállt a napelemek árának csökkenése. A csökkenést Kínában nagyrészt állami támogatással érték el.

E hatások együtt eléggé lelassíthatják a szegmens fejlesztését. A napelem-tulajdonosok így végső soron nem profitálnak az általuk termelt „tetőenergiából”.

Nem kell temetni a napelemet 

Mindazonáltal a kutatók szerint a hollandiai napelemes piac most csak stabilizálódott, de nem fog eltűnni. A DNE Research úgy véli, hogy már el is érte a mélypontját. A növekedést az olyan politika segítené, amelyből a háztartások és a vállalkozások egyértelműen láthatnák, hogy megéri-e napelemes rendszerbe befektetniük.  „Továbbra is a napelem a legolcsóbb energiaforrás a háztulajdonosnak” – jelenti ki a DNE Research. Tanulmánya szerint azonban egyre fontosabbá válnak a háztartások napelemeihez telepített akkumulátorok. Ezek révén csökken a háztartások függése is a túlterhelt elektromos hálózattól. Az érdeklődés jelentős voltát mutatja, hogy az idén várhatóan közel 90 ezer új otthoni akkumulátor eldása várható, 140 százalékkal több mint 2024-ben. Használatukkal a fogyasztók jobban tudják hasznosítani a maguk által termelt energiát. Az otthoni akkumulátor bevetésével átlagosan 30-60 százalékkal lehet nagyobb a saját termelésű napenergia felhasználása. 

A kutatócég szerint a napenergia és a tárolás kombinációja az energiaátmenet következő fázisa.

Bár továbbra is sok napelemet telepítenek, a használatuk Hollandiában a panelek számának hatalmas növekedéséről a hatékonyabb energiafelhasználás felé tolódik el. Ebben a tekintetben kulcsfontosságú, hogy olyankor használjuk a saját áramot, amikor a piaci árak magasak.

Hollandiában a saját tulajdonú házak több mint felén van napelem. A telepítési  arány csak a bérlakásszektorban alacsony.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.