Cégvilág

Több banki forrást vetnek be a gazdák

Az egyéni gazdaságok hitelállománya egyaránt nőtt a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, míg a társas vállalkozásoknál csupán a feldolgozók banki forrásállománya emelkedett – áll az AKI pénzügyi hírlevelében.

A mezőgazdaságban 76,5 milliárd, az élelmiszeriparban pedig 2,9 milliárd forinttal emelkedett 2017 harmadik negyedévében az egyéni gazdaságok hitelállománya az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Ezzel a mezőgazdasági és élelmiszeripari egyéni gazdaságok hitelei az előző negyedévhez képest 5,2 százalékkal, 336,1 milliárd forintra bővültek a tavalyi harmadik negyedévben Az egyéni gazdaságok növelték részesedésüket a teljes hitelállományból. Míg ugyanis e vállalkozói kör 161,9 milliárd forint értékű hitelei 18,1 százalékos részesedést tettek ki 2016 harmadik negyedévében az agrárgazdaság teljes 895,8 milliárd forintos hitelállományából, addig egy évvel később az arány 32,8 százalékra nőtt. Így a tavaly szeptember végén 1025,3 milliárd forintra emelkedett teljes hitelállományból már 336,1 milliárd forint volt az egyéni gazdálkodóknál, és 689,2 milliárd a társas vállalkozásoknál.

Fotós: Imre György

A mezőgazdaság egyéni gazdaságainak hitelállománya 15 milliárd forinttal nőtt az előző negyedévhez képest, míg az élelmiszeripar egyéni gazdaságainak hitelei 33,3 százalékkal, 4,9 milliárd forintról 6,5 milliárd forintra bővültek. Az egyéni agrárgazdálkodóknál a bővülést elsősorban az MFB-NHP Földhitel hitelprogram, valamint az alacsony kamatláb mozgatta.

Csökkent azonban a mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya. E vállalkozói kör hiteleinek 7,2 százalékos apadásával egy időben az élelmiszeripari társas vállalkozások hitelállománya viszont 9 százalékkal nőtt 2016 harmadik negyedévéhez képest. Utóbbiak a 6336,7 milliárd forintos nemzetgazdasági hitelállományból 421,3 milliárd forintot tudhattak magukénak, ami a 2007 második felét jellemző magas hitelállomány nagyságához hasonló. A mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya ennél kevesebb, 344,9 milliárd forint volt a vizsgált időszakban.

Az agráriumban elsősorban a beruházási és a hosszú lejáratú forgóeszközhitelek domináltak, amelyek a hitelösszeg közel kétharmadára, 204,4 milliárd forintra rúgtak.

Az újonnan folyósított hitelek összege a mezőgazdasági társas vállalkozásoknál 9,3 százalékkal, 37,7 milliárd forintra csökkent az előző negyedévre folyósított 41,5 milliárd forint után. A hitelek legnagyobb része, 42,7 százaléka az állattenyésztőkhöz, illetve a szántóföldi növénytermesztőkhöz – utóbbiakhoz az állomány 36,5 százaléka – került.

Az élelmiszeripari társas vállalkozások hitelállománya 9 százalékkal nőtt az előző év ugyanezen időszakához mérten, mégpedig úgy, hogy a forintalapú hitelek 1,5 százalékkal, 249,5 milliárd forintra csökkentek, a devizahitelek pedig 29 százalékkal, 171,8 milliárd forintra nőttek az előző év harmadik negyedévéhez képest. A mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállományán belül a forinthitelek részaránya továbbra is 90 százalék körüli a tavalyi harmadik negyedév végén, értékük viszont jelentősen, 10,5 százalékkal csökkent, miközben a nagyobb kockázatú devizahitelek összege 21 százalékkal emelkedett.

agrárhitelezés AKI
Kapcsolódó cikkek