Cégvilág

Várhatóan már az idén nyáron véget ér az iPhone X-kaland

Előfordulhat, hogy az Apple a nyáron felhagy az iPhone X forgalmazásával, az eszköz ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit adtak el eddig az Apple tavaly szeptemberben bejelentett jubileumi csúcstelefonjából, az iPhone X-ből, azonban az egyik legelismertebb Apple-szakértő szerint könnyen előfordulhat, hogy a készülék karrierje csak a nyárig tart. A KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo készített egy előrejelzést, amelyet az AppleInsider.com-on mutattak be. A prognózis szerint az idei első negyedévben várhatóan 18 millió iPhone X-et szállítanak majd ki.

A kínai felhasználók nem igazán értékelték az Apple új mobilját
Forrás: AFP

Az elemzés megerősíti azokat a korábbi híreket is, amelyek szerint a tavaly az Apple nagy dobásaként beharangozott eszköz korántsem váltotta be a cég reményeit. A KGI Securities szakértője arra is rámutatott, hogy az iPhone X egyik legnagyobb problémája, hogy nem igazán sikerült megnyerni vele a kínai felhasználókat. A készülék kialakítása miatt ugyanis a szenzoroknak helyet mélyedés a távol-keleti fogyasztók szerint a hasznosítható felületből vesz el, és ezért sokan inkább az iPhone 8 Plust választják. A telefon sorsa kapcsán további érdekesség, hogy a Canalys becslése szerint tavaly az utolsó negyedévben 29 milliót adtak el belőle, ami jóval kevesebb az első, 50 milliós várakozásnál, de elmarad a december végén 30 millióra módosított elvárástól is.

A visszafogott fogadtatás következménye pedig az lehet, hogy – az Apple-től szokatlan módon – felhagynak az iPhone X gyártásával és forgalmazásával. Hasonlóra legutóbb 2014-ben volt példa a Forbes beszámolója szerint, akkor az iPhone 5C volt az a modell, amely mindössze egy szezont élt meg. Az általános gyakorlat ugyanis az, hogy az új készülékek mellett azért a régebbieket is megtartják a kínálatban, ráadásul csökkentett áron kínálják őket.

A KGI előrejelzése alapján az iPhone X nehézségei ellenére idén az első fél évben 5 százalékos növekedésre számíthat az okostelefonok értékesítésében az Apple. Ming-Chi Kuo az elmúlt években számos esetben igen pontosan megjósolta az amerikai társaság terveit, ezért érdemes odafigyelni arra a prognózisára is, mely szerint az ősszel is három új mobiltelefont mutat majd be a vállalat. Érdekesség, hogy a szakértő arra számít, hogy az év második felében érkező készülékek iránt igen nagy lesz a kereslet, és 2018-ban összességében akár 10 százalékkal is nőhet az iPhone-ok értékesítése. Az előrejelzés szerint a három új telefon közül az egyik azért épít majd a kivezetett modell képességeire – például a fejlett arcfelismerő rendszerre és a kiterjesztettvalóság-megoldásokra –, ugyanakkor a formatervezésben kiküszöbölik a kínai fogyasztók csekély érdeklődését okozó hiányosságokat, és a KGI Securities szakértője szerint iPhone X Plus néven fut majd ez a változat.

Az iPhone X sorsa mellett egy másik készülék jövője miatt is izgulhatnak az Apple-eszközök rajongói, pénteken kezdődik ugyanis a társaság első okoshangszórója, a HomePod előrendelése. A készüléket február 9-én kezdik kiszállítani, és akkortól lesz kapható az üzletekben is, és bár még nincs forgalomban, máris igen érdekes múlttal rendelkezik. Az eszközt – amely közvetlen hozzáférést nyújt az Apple Music szolgáltatáson keresztül zeneszámok millióihoz, emellett természetesen hangvezérléssel is irányítható a Siri-integrációnak köszönhetően – még tavaly júniusban mutatta be a vállalat. Eredetileg a múlt év végére tervezték a piaci bevezetését, de ezt ismeretlen okokból elhalasztották. Az Apple 349 dolláros áron kezdi forgalmazni a HomePodot az Egyesült Államokban, vagyis jóval drágább lesz, mint az Amazon vagy a Google hasonló megoldásai.

mobiltelefon Apple iPhone
Kapcsolódó cikkek