BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jön a CER újabb mozdonya

Megrendelte negyedik romániai gyártmányú mozdonyát a CER Cargo Holding SE, amely az előzetes adatok szerint túlteljesítette 2017-es terveit, és további növekedésén, terjeszkedésén dolgozik.

Szerdán megrendelte a negyedik két áramnemű, nagy teljesítményű villanymozdonyát a romániai Transmontana társaságtól a CER Cargo Holding SE.

Az európai összevetésben is elismert jármű a nyugati versenytársak árainak 60-70 százalékába kerülhet

– válaszolt a Világgazdaságnak a szerződés aláírása előtt Kukely Márton, a CER vasúti áruszállító csoport cégeit összefogó holding vezérigazgatója. Az új mozdony szállítása az őszre várható. Lesz szlovákiai típusengedélye is, így társaság a megbízások teljesítése során mindig abban az országban tud majd mozdonyt cserélni, ahol az éppen megfelelő számára.

Van a CER-nek két, cseh (CZ Loko) gyártmányú, szintén nagy teljesítményű dízelmozdonya is (de ebből a másodikat csak március végén veszi át), és 30 mozdonyvezetőt foglalkoztat, így esetenként a riválisait is ki tudja segíteni vontatási kapacitással. Saját teherkocsi flottát viszont nem tart fenn a mozdonyok és a vegyi árut szállító vagonok közé kötelezően beiktatandó védőkocsik kivételéből (ilyenből 36-tal rendelkezik), mert – Kukely Márton magyarázata szerint – a szállítóeszközöket a cég megbízói vagy a partner szállítmányozó cégek bérlik.

A CER Hungary Romániában készült Transmontana típusú mozdonya
Fotó: MTI / Marjai János

Előzetes adatok szerint a CER csoport a tulajdonos magas elvárásait tartalmazó tervet is túlteljesítette 2017-ben – ismertette a vezérigazgató.

A tagvállalatok együttes árbevétele meghaladta az 5 milliárd forintot, a 318 milliós adózás előtti eredménye pedig 18 millióval haladta meg a tervezettet.

Míg a csoport 2016-ban 2,7 millió tonna árut továbbított, tavaly már 3,4 millió tonnát, ami mögött csaknem 700 millió árutonna kilométernyi fuvarozás állt. 2017-ben a CER 4082 vonatot továbbított.

A jó eredmények Kukely Márton szerint azzal magyarázhatók, hogy bevált a 2012-ben meghirdetett stratégia, amely egyrészt a nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatások nyújtásából és a több szaktudás felhasználásából áll, a megbízók ugyanis kitartottak a CER mellett. Jó döntés volt a külföldi terjeszkedésre súlyt helyező célkitűzés is, a hazai szállítási útvonalakat ugyanis már kinőtte a CER. Tavaly a szlovákiai leányvállalat teljesítménye az előző évi háromszorosára (egymillió tonna fölé) ugrott, és elindultak a csoport első vonatai Csehországban is.

A készülő 2018-as üzleti terv további növekedést irányoz elő.

„A CER logisztikai törekvései között kiemelt szerep jut Záhonyra. Cégünk a Kínából és Kazahsztánból érkező áru kezelésével kapcsolatos feladatokból vállalna részt egy partnerével, de még az előkészületeknél tartunk ” – válaszolt a vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.