BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A LOT Budapest-Krakkó járatot indít

Közvetlen légi összeköttetést teremt a lengyel légitársaság, a LOT Krakkó és Budapest között. Az első járata április 28-án indul. Május 20-ig a lengyel légitársaság hetente öt járatot fog üzemeltetni az új útvonalon. Május 21-től a nyári menetrendi időszak végéig, azaz október 27-ig hetente még egy járat közlekedik majd.

„Az új krakkói útvonal nem csupán több járatot jelent a második legnagyobb lengyel városba, hanem egyben kiváló átszállási lehetőségeket is más célállomásokra, Budapesttől Chicagóig” – mondta Adrian Kubicki, a LOT kommunikációs vezetője.

Forrás: AFP/Photo by Artur Widak/NurPhoto

„Utasaink jó ideje jelezték, hogy kívánságlistájukon előkelő helyen szerepel egy közvetlen járat Krakkóba ‒ a potenciális piac több mint 30 000 utast jelent – ezért nagyon örülünk, hogy végre sikerült biztosítani számukra ezt a járatot” – mondta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. “Autóval nyolc óra az út Krakkóba, repülőgéppel alig egy óra, tehát sok időt meg lehet spórolni a repüléssel” – tette hozzá.

Május 3-tól a lengyel légitársaság menetrend szerinti járatokat üzemeltet Budapest és New York, május 5-től pedig Budapest és Chicago között, ezáltal helyreállítva a Magyarország és az Egyesült Államok között évek óta szünetelő közvetlen légi összeköttetést. A LOT hetente négyszer repül majd Budapest és New York között.

Budapest jelenleg a legnagyobb európai piac közvetlen amerikai járatok nélkül. Évente több mint 165 ezer utas repül a magyar fővárosból New Yorkba és Chicagóba, átszállással. Ez májustól egy csapásra megváltozik majd. A LOT történetében ezek lesznek az első közvetlen járatok az Egyesült Államokba Lengyelországon kívülről. A lengyel légitársaság az egyik széles törzsű, hosszú távú légi járművét, egy B787 Dreamlinert Budapesten állomásoztatja majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.