BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétfőtől kezdődnek a sávlezárások az M1-esen

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. március 12-től, hétfőtől kezdődően a lokális javítások mellett már a nagy felületű burkolatjavítási munkákat is elindíthatja az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán – áll a cég közleményében. Ezzel párhuzamosan a kátyúzási munkák is több szakaszon folytatódnak.

Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a 46-48-as kilométerszelvények között március 12-én elindulhatnak a nagy felületű burkolatjavítási munkák, melynek során a külső sávot lezárják a szakemberek. Az ehhez hasonló beavatkozások a tervek szerint március 19-től a Budapest felé vezető oldalon is elkezdődnek.

A nagyobb volumenű munkák mellett hétfőn is végez lokális burkolatjavítási munkákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Budapest irányában a 24-es, Nagyegyháza térségében a 46-os és a 45-ös, valamint a 44-es és a 43-as kilométerszelvények közötti szakaszon, illetve a Budapest felé tartó oldalon a 25-ös kilométerszelvény környékén dolgoznak majd a szakemberek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendelkezésére álló valamennyi erőforrással és országos átcsoportosítással a lehető legnagyobb volumenben végezzen javítási munkákat. Már télen is a társaság leginkább érintett bicskei mérnöksége mellett több térségből, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyéből is vezényeltek át brigádokat.

Forrás: NIF Zrt.

Az M1-es autópályán a bicskei mellett kápolnásnyéki, dabasi, komáromi és martonvásári mérnökségi szakembereket, továbbá külső vállalkozásokat is bevonnak a munkákba. Ezen felül Nyíregyházáról egy aszfaltmaró gépet, míg Kaposvárról jövő héttől egy komplett saját gépláncot mozgatnak át a folyamatos munkavégzés biztosításához.

A lokális és nagyfelületű javítási munkák mellett néhány héten belül a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Biatorbágy térségében 2,5 kilométeres szakaszon, majd a Herceghalom-Bicske vonalon további 11,75 kilométeres szakaszon lesznek teljes körű sávfelújítási munkák.

Az M1-es autópálya nagy forgalma miatt a terelések ideje alatt torlódás várható,

ezért az autósoknak még utazás előtt érdemes a munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről tájékozódniuk a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.