Cégvilág

Sajtóhírekre szárnyalnak a Renault részvényei

Tárgyalásokat folytat egymással a Nissan és a Renault a két cég egyesítéséről – jelentette a Bloomberg.

A Renault részvények 5,4 százalékkal emelkednek a párizsi tőzsdén arra a Bloomberg-jelentésre, hogy a francia autógyártó a Nissannal a két cég egyesítéséről tárgyal.

A jelentés kapcsán a Renault-Nissan szóvivője kijelentette, hogy nem kommentálnak pletykákat és a spekulációkat.

Utolsó simítások egy Renault Zoe elektromos autón
Forrás: AFP

A Reuters is beszámolt március elején olyan hírekről, melyek szerint a két autógyártó szorosabbra fűzné a kapcsolatát, többek között akként, hogy a Nissan megvásárolná a francia állam 15 százalékos Renault-részesedését.

Macron privatizálhatja a Renault-t

Bár erős ellenállásba is ütközik, kellő garanciavállalás mellett Párizs kiszállhat a Renault-ból, utat nyitva a Nissannal való összeolvadáshoz, ezzel a világ legnagyobb autógyártójának létrejöttéhez.

A tervek mögött állítólag az a Carlos Goshn áll, akinek mindkét cégben döntési jogköre van – ezt már a német Finanzen.net online üzleti napilap írja.

A lap az egyesítés technikai lebonyolításáról is ír, amely szerint egy új céget hoznának létre, amelynek a részvényeire a két cég tulajdonosai elcserélhetik majd jelenlegi részvényeiket.

AFP / Kazuhiro NOGI

A Renault jelenleg a Nissan Motor 43 százalékával rendelkezik, a Nissan tulajdonában pedig a Renault közel 15 százaléka áll. A francia cégnél ugyanakkor – 15 százalékos részesedésére tekintettel – a francia állam is beleszólhat még a tervekbe.

A két vállalat együttes tőzsdei kapitalizációja meghaladja a 60 milliárd eurót.

részvény Nissan egyesítés Renault
Kapcsolódó cikkek