BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Senki sem akar épületeket építeni a fák helyére

Valamivel több mint négy évvel ezelőtt óriási fába vágta a fejszéjét a kormány, hiszen több száz milliárdos városfejlesztési programba vágott bele – mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaság ingatlanpiaci konferenciáján.

A Liget sosem volt a szó klasszikus értelmében vett közpark: a Ligetnek „a romantikus képét” alapvetően az épített épületek és a természet egyensúlya alakította ki. Ez az egyensúly megújul ugyan, de a fák helyére nem akar senki sem épületeket építeni – tette hozzá a vezérigazgató.

„Olyan terméket kell létrehoznunk, amely megtérül” – emelte ki Gyorgyevics Benedek. Elmondta, hogy olyan kincs van a kezükben, ami mellett ezek az újítások reményeik szerint hozzájárulnak majd a magyar turizmus további emelkedéséhez.

A Szépművészeti Múzeum felújításáról elmondta, hogy az immár három éve hiányzik a kulturális életből. Például a Román-csarnok 70 éve raktárként funkcionált. Ezt restaurálták, és április 2-ig most ingyen látogatható – ezután október 25-én nyit majd meg újra.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Kallus György

Szólt a 38 ezer négyzetméternyi barnamezős beruházásról is, amely a Szabolcs utcai kórház egykori területén valósul meg: ez 350 ezer darab műkincs raktározásának lesz a központja. Elmondta, hogy immár 21. századi körülmények között tudnak restaurálni.

Gyorgyevics Benedek elmondta, hogy 7 tervpályázatot bonyolított le a Városliget Zrt., amiből 6 volt nemzetközi tervpályázat – a világ legjobbjai pályáztak.

„Bízom benne, hogy egy idő múlva nem fogunk emlékezni azokra az áldatlan állapotokra, ahogy például korábban a Kossuth tér is kinézett” – emelte ki.

Hazatér a Néprajzi Múzeum a Városligetbe, az Ötvenhatosok terére – a múzeum 60 százaléka a térszint alatt lesz. Hamarosan elkezdődik a mélygarázs építése is. Átalakul, megújul az Olof Palme Ház, amely Millenium Házként nyit majd meg újra – a vezérigazgató szerint ez népszerű esküvői színtér lesz, hiszen például impozáns rózsakert kerül majd az eredeti bejárat elé.

Az állatkert egyik új attrakciója a biodóm lesz, ami gyakorlatilag egy fedett park – sorolta a különböző fejlesztéseket.

„Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a park mellett” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek. Az első ütem keretein belül a Hermina úton kutyás élménypark nyílik hamarosan, de megvalósul többek között az akadálymentes Liget koncepciója is. A mindennapi testneveléshez kapcsolódva sportpálya épül a gyerekeknek – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.