Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.
A cég döntése egyelőre nem végleges, azzal a pozsonyi járásbíróság elsőfokú – a vállalatnak még nem kézbesített – döntésére reagáltak.
A döntést a szlovák bíróság a koncesszióval rendelkező pozsonyi taxisok érdekvédelmi szervezetének keresete alapján hozta meg március közepén.
A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly
Szlovákiában a taxis vállalkozások működtetése viszonylag szigorú feltételekhez kötött. A taxis koncesszió megszerzéséhez több feltételt kell teljesíteni, emellett regisztrált pénztárgéppel is rendelkezniük kell. A szabályozás a taxizásra használt gépkocsival szembeni elvárásokról is rendelkezik, egyebek mellett kimondja, hogy a fuvarozásra használt autó a bejegyzés idején nem lehet öregebb nyolc évesnél.
Mintegy 600 taxis sztrájkja nehezíti a forgalmat Brüsszelben, akik azt szeretnék elérni, hogy szigorítsák a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber működési feltételeit, és mondjon le a jelenlegi szabályokért felelősnek tartott közlekedési miniszter – közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.